Napi Hírek, 1932. június/1

1932-06-15 [0276]

§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: A felsőház pénzügyi bizott­sága ma délelőtt ropovics Sándor elnöklésével megkezdte- az 19,52/33. évi állani költségvetésről szélé törvény javaslat "tárgyalását. ^Az ülésen a kormány tagjai közül Károlyi Gyula gróf miniszterelnök, Korányi Frigyes báré pénzü^rminiszter. Kenéz Béla kereskedelmi minisztr. ^arafiaá-a'i^Jeno kultuszminiszter, Zsitvay Tibor igazságügyn iniszter, vitéz Keresztes­Fischer Ferenc belügyminiszter és Purgly Emil fö lem ívelésügyi miniszter vett részt. ügry Aurél előadó ismertette a költségvetést és részletes analizist térj eeztett r elő ugy az állami közigazgatásnak, mint az állami r üzemeknek előirányzatáról, ennek dologi és személyi kiac ásai közötti ará­nyáról ós a megtakarításokról, amelyek a költségvetésben érvényesülnek, valaaint az államadósságokról. Hangoztatta, hogy^csupán a szánok szem­boállitása nem tünteti fel teljesen a megtakarítások mértékét, mert a tavalyi költségvetés óta olyan szükségletek merültek fel,amelyekre a tavalyi budgetDOi nom volt isdozet.Előadó ezután behatóan ismertette az appropriaciős törvényjavaslatot és rámutatott arra, hogy itt valósul meg évek ota eis azban az a követelmény, hogy taxatiwe legyenek felsorolva a törvényben a költségvetésinek azok a tagozatai, amelyek között vi rá­mentnek lehet helye. Ez régebben mindig igy is volt és csakis igy felel meg az 1897. évi állami számviteli törvénynek, de 1924/25. óta az a helytelen törvényhozási, gyakorlat honosult meg, hogy a minisztertanács a pénzügyminiszter hozzájárulásával korlátlan Hitolatruházási jogot is gyakorolhat ott vojlna. Ezt a felsőház pénzügyi bizo*. tsága ugy alkot­mányjogi, mint á^llampénzügyi okokból többször kifogásolta es a régi rendszerhez való visszatérést sürgette, mégpedig azzal a javítással,hogy a taxátiv felsorolásban megengedett virement-t se gyakorolhassak - amint es régebben volt - az eg es szakminiszterek, hanem a törvénybon taxa­tive megonygedott hitolatruházások szintén csak a miniszt ortanác s, illet­ve a pénzügyminiszter beleegyezésével .ogyenck mogvalésithatók. •i A törvényi a/aslat t immár teljesen.ezekre a rendelkezésekre tér át. amit a felsőház pénzügyi bizottsága megelégedess^* vesz tudomásul. Végül indítványozta a törvényjavaslat elfogadását. Karolyi Gyula gráf miniszterelnök^a képviselőház által el. fogadott és hozzájárulás céljából a felsőházhoz áttett azzal a hatá­rozati havaslattal t kapcsolat ba a szólalt fel. amely a szociális biztosit ás ügyének, a munkásvédelmi ügyeknek, s általában a munkásügyeknek a ke­reskedelemügyi minisztérium ügykörébe való b osztását kívánja. Utalt arra, hogy ez az ellenzéki részről ötletszerűen félve tett határozati javaslat^ellentétbon áll a nép jóléti ^minisztérium meg­szüntetéséről szóló törvényjavaslattal, amely a kormánynak felhatal­mazást adt az ügykörök felosztására. Célszerűségi szempontból fel­tétlenül helyesebbnek tar-ja, h'-gr az ügykörök beosztásét a kormányra bizzóik. ^Lehetséges, hogy a mostani beosztás a tapasztalatok alapián módosításra .szorul, s kívánatos, hogy a kormánynak ujabb törvényhozási felhatalmazás nélkül jómódjában legyen az egyes ügykörök beosztásán vál­toztatni. ErrevonatkozőL'g nem kivan állast foglalni és állásfoglalást a bizottságtól sem kér, csupán az elfogódott eredeti törvényjavaslat intencióinak érintetlen fent„rtásat ós a pótlóinditvány elvotését. elhatároztok, hogy a kérdésben á költskgotés feletti határozat­hozatal után döntenek. A költségvetési törvényjavaslathoz elsőnek Sz toronyi József ba ­ró szólalt fel, aki háíngsalyozta. hogy a mai nehéz helyzetben a kor­mánynak narom irányban kell isszpontositani fáradozását: 1. meg kell • tartani a pénzügyi egyensúlyt, és biztosítani kell a pengő értokát, 2.a külföldi adósságok rendezésű v öl meg k..il védeni a külföifdel szemben a nemzet > legyitállsabb érdekeit.' 3. meg kell valósítani a mezőgazdaság felsegitését. és alátámasztását. Nem kivan a kritika jogával áini,, hanem azt tartja legfontosabb felaadatnak, hogy az ország a kormány hatamögöti állva, azt lehetőleg egységesen támogassa önfeláldozó munkájában, amelyet a nemzev. érdekében végez. /Foiyt utása követ./

Next

/
Thumbnails
Contents