Napi Hírek, 1931. május/2

1931-05-27 [0251]

§ Gróf Károlyi Gyula külügyminiszter, a genfi Európa­bizottsag üléséről v isszatórve< benyomásairól a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: Az európai unió tanulmányozás ára kiküldött bizottság, amelyben Magyarországot képviseltem, folyó hó 15jk22^között ülésezett Genfben. Napirendjének legfontosabb pontja a francia kormánynak az általános gazdasági helyzet javítására irányuló javaslata volt. Ezt,mint ismeretes, a francia kormán/ nejében Francois Poncét állam­titkár terjesztette elő. Nem kívánok a javaslatra részletesen kitérni, hiszen azt a világsajtó behatóan ismertette. Lényege az, hogy az euró­pai agrárai lomoknak mezőgazdasági terményeik értékesítésére vámpre­ferenciát ad, még pedig közvetlen ellenszolgáltatás nélkül. Hiszen ehelyett a felvevő inari államok megfelelően kárpótolva lennének az­által, hogy az agrárállamok vásárló képessége növekednék, és piacot biztosithatna az ipari államok kivitele részére. A bizottság nem lehetett abban a helyzetben, hogy a francia javaslatot rögtön véglegesen elfogadja. Hiszen a tárgyalandó anyag igen nagy és sokoldalú és p.zonkivül tekintetbe kell venni azt is hogy a tárgyaló államok gazdasági érdekei nem mindenben egyez­tethetők azonnal össze. Mondanom sem kell, hog^az elhatározást nem az agrárállamok nehezitik meg, hiszen ezek szamára a tervezet kedvez­ményeket óhajt nyújtani. Nehézségük inkább az ipari államoknál mutat­koztak. Viszont a mezőgazdászi államoknak a tervhez való hozzájárulása nem jelentene semmit mindaddig, amig azok a nagyobb ipari államok amelyek mezőgazdasági terményeket megfelelő mennyiségben vásárolnak, ahhoz szintén hozzá nem járulnak. Ezért a tervezet részleteinek kidolgozására és a kü­lönféle érdekellentétek kiegyenlítésének tanulmányozására albizottság küldetett ki. Ugyancsak albizottság foglalkozik a francia te.v megva­lósulásához feltétlen szükséges agrárhitel kérdésének tanulmányozásával. Egyelőre egy nemzetk zi agrár hitelintézet megalapítása van tervbe véve. A gazdasági iellegü tárgyalások ránknézve legfontosabb részének vázolása után nenány szót szeretnék szólni a Géniben tár­f yalt fontosabb politikai természetű kérdésekről. Ezek között első elyen állott a német-osztrák vámunió terve. Erről" egyelőre a nép­szövetségi tanács ülésén olyanképen határoztak, hogy a tervezetet a-hág^i állandó biróság elé torjesztik-annak az elbírálására, hogy ellentétben áll-e a békeszerződésekkel, vagy Ausztriának más szer­ződésekben vállalt valamely kötelezettségével. A megoldás tárgyilagos módját az tette lehetővé, hogy Olaszország a német-osztrák vámunió kémesében bizonyos mértékben közeledett a francia állásponthoz, ami a két ország Közötti politi­kai viszony enyhülését eredményezheti. /Folyta/tasa következik/

Next

/
Thumbnails
Contents