Napi Hírek, 1931. május/2
1931-05-27 [0251]
/Grát Károlyi Gyula nyilatkozata„ Folytatás/ Bizonyos optimizmussal arra is lehet ebből következtetni, hogy az angol-olasz-francia flottaegyezmény létrejöttének is javulnak a kilátásai. J A két nagy nemzet közötti viszony javulását csak a legnagyobb örömmel fogadhatjuk annál is inkább mert a francia-olasz közeledés nem járt azzal, a következménnyel, hogy Németország és Olaszország között az eddigi jóviszony megromlott volna. Mint gróf Bethlen István miniszterelnök vasárnap már hangsúlyozta, megnyugvásai, sőt örömmel vettük tudomásul, hogy a népszövetségi tanács a leszerelési konferencia elnöki tisztére Henderson angol külügyminisztert jelölte ki* Kétségtelenül megáll api t hat $ volt, hogy a genfi ülésszak utan a politikai atmoszféra sokkal könnyebbé lett, mint megelőzően volt. ' 6 f Magyarországot közvetlen érdeklő kérdés nem igen volt a genfi tanácskozások napirendjén. Igy a magyar delegációnak alkalma volt gazdasági kapcsolatainkat az egyes államokkal tovább kiépiteni. Olaszországgal és Ausztriával készen vannak szerződéseink. Németországgal gg eredetileg februárra tervezett tárgyalások most megindulnak^ Csehszlovákiával június első felében kezdünk tárgyalni és minden reményünk megvan arra hogy Romániával meg június vége előtt megköthetjük a végleges szerződest, amely hivatva lesz az eddigi provizóriumot helyettesíteni, . Természetesen megbeszéléseket folytattam a Genfben megjelent külföldi államférfiákkal, Megállapíthattam, hogy a magyar kormány helyqsen választotta meg a felmerült problémákkal kapcsolatban azt az alláWpontját. amelyet a nemzet érdekében mindvégig fenntartott. Nemcsak megértésre találtam úgyszólván minden oldalon, de az elismerés szavait is hallottam a magyar kormány és a magyar nép magatartásával szemben, s igy morém remélni, hogy a nagy államok mielőbs tettekkel is bizonyítani fogják Magyarc.'szág előtt, hogy értékelik a magyar népnek azt a politikai szerepét, amelyet egy jobb politikai atmoszféra kialakulásának érdekében a legutóbbi komoly időkben igen nehéz körülmények között is betöltött.