Napi Hírek, 1931. január/2

1931-01-27 [0243]

§ A minap közöltük, hogy a Tátra magyar lobogó alatt hajózó gőzöst Serifos-aziget közeleoen baleset érte, gőzgépének hengere megrepedt és a hajót bevontatták a p+ráusi kikötőbe. A mentési munkálatok közben hatan a tengerLvesztek, Horváth Imre mérnökjelölt, aki szintén a Tátrán áll szolgálatban, most érdetes levelet irt egyik budapsti hozzátartozójának s le irja a katasztrófa részleteit. A levél igy szól: Piraus. Görögország, 1931. 1.21.-én. Kedves G-!. Bocsáss meg, ha kissé kuszán es ezen a gyűrött papiron irok, de ha olvasod az alábbiakat, meg fogad-ér teni. íme, alig egy hete

; hogy utolsó levelemet Triesztből elküldtem. Így hét! Mennyi minden történt azóta. Lehet, hogy az újságokból már értesültetek róla, de való-zinüleg nem ugy, mint ahogy történt. Tehát: Tizenharmadikán délelőtt 11 Órakor indultunk Triesztből Szerifósz görög szigetre vasérc-rakományért. Az idő egészen'18.-áig, szombat estig, szép volt ós a hajón is minden elég rendben ment.Éjfélkor, mint rémeseit, a harmadik gépész leváltott az őrségről s mire megmosakodva lefeküdtem, már fél kettő volt. Mini járt el is aludtam, i szél, amely már este megindult, ekkor már elég erősen fujt s az üres hajót ug; ancsak táncoltatták a hullámok. SzürifóCüiba két óra mulya, vagyis 4-5 óra tájban kellett volna megérkeznünk, I&M terveztük mi, emb-rek, de z Isten másként végzett... ~J**\AAjy 7 .Egyszerre felébredek a kadét szavaira: Te ..falszol... No mi a bajt- kérdezem én. Te - azt mondja - valami nagy baj történhetett a gepon, mert előszttr irtózatos nagyot durrant es azután negállt a gép... . Mig mi ozt a párbeszédet folytattuk,^kivülről kiáltozás és szaladgálás zaja hallatszott. Hamar magamra rántottam a nadrágot, a cipőt és rohanok a gépházba. A nagy gőztől, aflely a gépházban uralkodott, egy lépést sem lehetett látni. Percek kellettek, amig felfedeztük, hogy a magasnyomású gőzhenger fedelén hatalmas lyuk tátong. Kin top a szél csak ugy süvített. Hogy ezek után hogyan próbálgattuk a gépet mégis üzembe helyezni, azt hosazu lenne leírni. Mivel ez úgyis műszaki •: hozzáértést igényel, inkább elhagyom. Tehát csak annyit, hogy éj TE 1 2 órától délelőtt fel 10-ig minden emberileg lehetőt elkövettünk, hogy a gépet üzembe tudjuk helyezni. De hiába! A gép nem indult. Egyszerre hallatszik a paranca: - Minden ember a fedélzetre, a mentőöveket felcsatolni és a kijelölt mentőcsónakok közelében tartózkodni. De már csak minién erőnket megfeszítve, kötelekbe vagy Q szilárd dolgokba kapaszkodva tudtunk megállni, lobban mondva lógni, mert a parancsnok mar reggel fél 8 órakor felnyittatta a fonékszeiepeket, aminek következtében az üres raktárak mind jobban megteltek vizzel. Képzeld el: amint a ha jó jobbra-balra dűlt, az az óriási víztömeg, ami a raktárakban volt, egyik oldalról a, másikra szakadt s igy minden megmozdítható tárgy a vízbe zuhant. Azt kérdezed, hogy hát hol volt számunkra a veszély? Nem messze tőlünk, körülbelül öt mértföldre, egy sziget sziklás bércei meredeztek az ég felé s a szál erősségéből számítva a hajó körülbelül 12 órakor menthetetlenül elsülyed, miután darabokra tőrt a sziklás parton. Hogy mit éreztem ez alatt az idő alatt, derekamon a mentőövvel ésszememeta mindjobban közeledő tömegre függesztve...? Nem tudom leírni. A rádió reggel 9 órától küldte szUntelenüia S.Ö.S. vészjelei. Tiz órakor már elfogyott az Utolsó segélytkérő durranó rakétánk is anélkül, hogy akár ö szigetről, ?kár a tengerről segítség mutatkozott volna. /Folyt, köv./