Napi Hírek, 1930. november/2

1930-11-17 [0239]

r » /i.x ~ Jf a r A a r , u A 8 r november 17. A badeni községi választá­sokról további eredmények érkeztek be az egész országból. Ezek is azt mu­tatják, hogy főként a városokban erősen gyarapodtak a nemzeti szocialisták és azonkívül a kommunisták. A községi képviseletek összetétele részben alapjában megváltozik, minthogy a nemzeti szocialisták a városok egész sorában a legerősebb párttá valtak. Kisebb nyereségeket mutat fel a centrum is, amivel szemben azonban az offenburgi városi képviselőtestületben kilenc helyet elveszített, Az ujabban ismeretes eredmények szintén megerősítik az evangslikus Volksoíenst választási . . győzelmeit. Majdnem egyön­tetűen megállapítható a nómetnemzétiek és a szociáldemokraták erős szava­zatvesztesege, valamint a polgári közóppártok térvesztése. Mind a német néppárt, mind pedig az állampart több mandátumot vesztett, /MTI/ |Nagykörö s, november 17. Dezső Kázmér, Nagykörös város polgármestere, felhívással fordult ^z Idegenforgalmi Tanácshoz, hogy bocsásson ki prospektust azokról a magyarországi iskolákról é*s inter­nátusokról, amelyekben a nyár folyamán idegen országbeli gyermekek a vaká­ciójukat eltolthetik* A külföldön nár megvan ez a szobás, i* gyermekeket ny elvtanulásra egészségi okokból, vagy levegőváltozásért küldik a szülők az ily nyaralónelyekre, ahol nevelők felügyelete mellett, főleg a sza­bad sportokat gyafcor lva* töltik el időjüket. Ez Magyarországon is és a kisebb városokban is megvalősithajtó. Az idegenforgalom fellendítése szem­pontjából ennek igen nagy fontossága van, mert a gyermekek után eljön­nek a szőlők is s így megismernék a trianoni Magyarországot. De köz­gazdasági szempontból is fontos ez, mort például Magyarországon van a legjobb és a legzamatossbb gyümölcs, amelynek a viTamintartrlma is mag" s­f oku 9 H; a külföldi gyermek ezt eszi, a gyümölosnok egész nyáron át való élvezete a szervezetére is fontos befolyással lesz. Nagykörös a jövő nyárra felkészül a külföldi gyermekek nyaraltatásira./ríl./ §/-/ B r ü n n ,novembar 17. /Cseh lávir^ti Irod^.A hrünni rendőrség nehany nappal ezelőtt idtlnskauban egy razzia során elfogta valtr József ismert kasszarablót és _ segítőtársát, Nedomanski Ferenc harminckilenc oves es vakmerőségéről ismert kasszaíurői. 1923­tól mostanáig Nedomanski részint Valtr-ral, részint más bűntársakkal együtt Morvaországban es a Felvidéken huszonhét penzszekróny t tört fel. s e betörések során kereken 800.000 csehkoronát zsákmányoltak, amellett nagymennyiségű ékszert és más . értékeket, Nedomanski a sikerült betörések után rendszeresen Monteaarloba utazott, ahol eltékozolta a pénzt, A rendőri jelentés szerint a betörések szálai magasállásu banktisztviselőkig vezetnek, akik a rabolt értékpapírokat származásukra való tekintet nélkül megvásaroltak. /MTI,/ /r/ Bérli n, november 17, k do hányadé törvény novelláját a biro­dalmi gyűlésben másodszori olvasásban is elfogadták anélkül, hogy érdemi . módosításokat végeztek volna rajta. A legtöbbet vitatott pontok, amelyek fokent a oigarevtának a szivarokkal szemben való kedvezményezéséről szól­nak, változatlanul tisztázatlanok maradtak. A dohányadonovelját ezért nk a bizottságokban harmadszori olvasásban is tárgyalják, £z a harmadszori olvaas legkésőbb csütörtökig megtörténik./ÍÍTI,A - -

Next

/
Thumbnails
Contents