Napi Hírek, 1930. november/2
1930-11-17 [0239]
r § G e h f , november 17« A népszövetség ozidei második gazdasági értekezlete ma megka zdő&ö tt. Az értokezlet folytatása a februárban és márciusban ülésezett elsjjzetes értekezletnek, amelynek célja a tervszerzü gazdaságpolitikai rendszabályok kidolgozása. Az előzetes értekezleten elfogadták az úgynevezett genfi kereskedelmi egyezményt, amellyel a szerződésre; lépő dallamok a vámtarifák bizonyos állandóságának kölcsönös' biztosi tására törekedtek. Az egyezményt eddig 9 állam ratifikálta. A mostani értekezletnek el kell határoznia, hogy az egyezmény mikor és milyen feltételek mellett lép érvénybe. Arra a kérdésre, hogy az egyezményt eddig ratifikált kormányok készek-e azt maguk között érvénybe léptetni, valamennyi érdekelt kormány tagadóan válaszolt. Posie minisztériumi igazgató, Németország képviselője, kijelentette, hogy a birodalmi kormány a birodalmi gyűlés agybeülése után a törvényhozó testületek elé terjesztik az egyezményt. Franciaország képviselője közölte, hogy a francia kamara ratifikálta az egyezményt ás hogy az már a szenátus előtt van. Olaszország delegátusa kijelentette, hogy az olasz Jkormány éppen most küldte át a főtitkárnak a ratifikációs okmányt. /MTI/ i * en §L p n d o n b ó 1 jelentik: A dél. .walesi kikötőién rádiótelefon állomásokat szerelnek fel, melyek segélyével a tenderen levő hajók£?} J f 1 9l AÍ^ e í\_ n W hlvn , 1 ^ntlia bármely telefonállomását. A rádiőállomásoktd földalatti kábel fog a legközelebbi szárazföldi telefonállomáshoz vezetni, ahol a központ a rendes telefonhívások módjára fog." kapcsoüni. §Lpndonból jelentik: Batta csehországi oipőgyáros számara a London molettí edgwarei repülőgyárban 2 könnyű Moth repülőgépet készítet tek, melyeket a lajstromozási elj&rás befejeztével a megrennelőhőz fognak szállítani. mm mt mm — — -o- § P á r i s ,november 17,A párisi Sálon d> Aufccmne az idén is, mint mi^ó-en esztendőben, az év végén mutatja be a művészet ezóvi haladását.Azs. ismertebb francia festőkön /v>n Dongán,Souverbie,Kis sling,I)ufrene,Gluckmann,Guerin/ kivül a magyarok is erősen kivették rászukét # a kiállítás anyagában*C o r i n i Margit egv egészen uj iránnyal, az éjszaka festészetével szerepel a képek kÖzbtt,R ó z s a f f y lezső "Női akts-jában pedig a magyaros motívumok dominálnak.A kiállítók között taliliuk-meg I v a n y í József szobrászt egy "Férfifejjel".B a s c h Editet egy "Női akt"-al, S z e m e r e Lenkét "Gyermekekkel",? i 1 z e r Gyulát két szines rajzzal,3 r a u n Verát két rézkarccal.M a n nh e i nrRózát egy gyermekarckeppel t L i t t m a n~n írigyest két gyermekszoborral,R a d n a i Svát iparművészeti minkákkal.N agy Jenő építészt agy gyermekiátszótórrel.M e ö g y e s László,*kit idén a hnrminctagu zsűribe is beválásitottakj két festményen kivül még több sikerült színházi díszlettel is szerepel./MTI./ . ORSZÁGOS LEVÉLTÁR - - - , ^.K. szekció -o- § P á r i s november 17.George akadémikus, az akdémia legutóbbi ülésén érdekes előadásban számolt be Matanzas-ban végzett kísérleteiről, amelyek ^rra irányultak, mikén lehet a tong-erméy ős tengerfelszín hőmérséklet-különbségét erőforrás coljaira kihasználni.A Kísérletek eddigi * ' . eredménye alapjén Claudearra«megállapitásra jutott, hogy megfelelő n«gysza.básu berendezés segítségével minden köbméter víz utal:, nettó több, mint 500 kilowatt energia nyerhető./MII./