Napi Hírek, 1929. november/2

1929-11-29 [0215]

§ t Bécsből iel^ntik: Az idevaló szállodások grémiuma 40 éves ju­bileuma alkalmából disz gyűlést és különböző ünnepségeket rendez .amelyeken Glück Frigyes és ^arencich Ottó vezetésével népes budapesti küldöttség is megjelent. Az idegenforgalom és a száílóipar kapcsolatainak nagy je­lentőségét dokumentálta megjelenésével és hosszabb felszólalásaival Miklas Vilmos köztársasági elnök. Hainisch Mihály kereskedelmi miniszter 4 továbbá a parlament és valamennyi fontos gazdasági szervezet számos vezetője. Scheiflinger Félix elnök a szálló-grémium nevében külön üdvözölte a magyar kiküldötteket és felkérésére G-lück Frigyes kormány főtanácsos beszédet mon­dott- kifejtette, hogy mint a Nemzetközi Szállótulaj donos-Jigyesüle-fc elnöksé­gének tagja, hatvannal több nemzet szállósainak nevében jelent meg ós Ripka Ferenc dr.főpolgármesternek, valamint az Idegenforgalmi Tanácsnak üdvözletét tolmácsolta, majd a magyar idegenforgalmi Szövetség nevében, amelynek társelnöke, a grémium becsülésre méltó önzetlen munkásságát mél­tatta. £z a munka kezdettől fogva, amikor a magyar /kassai/ születésű Sailer volt az alapi tó elnöke, nehéz akadályokat küzdött le. de megtartotta régi tradiciós kulturórtékeit. Nagy figyelem közepette szólt ölück Frigyes a jövő feladatairól is. elsősorban a vizumelleni küzdelemről ós a vámeljárás reformjáról,amelynél közös munkát végezhetnek, bhhez szerencsét ás kitar­tást kíván. Utána ^rencich Ottó a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Testületének képviseletében üdvözölte a grémiumot. Ennek tagjai nem üz­leti titok révén értek el oly szép, sikereket, mégis igen nenéz utánozni rendszerüket,^ t mert a szeretetreméltóság, a lelkiismeretesség és a kultúra magas foka tökéletes harmóniában érvényesült itt. Ez többet vonz minden látnivalónál és itt jól érzi magát az idegen; ez a titküft, amelyben.senki .nem lép nyomukba. u atalmas ui invesztíciók, modern beru­házások igazolják, hogy optimizmus vezeti őket ós ha megtartják a ható­sági szervek a ma tett Ígéreteket, akkor gratulálni kell a ere mim tagiai­nak optimizmusához. Ugy Marencich,mint Gluok Frigyes beszédet hossza ová­cióval fogadták. (MTi) § P r o domo. E kiadásunkhoz mellékeljük az Operaház jövő heti színlap ját. Bécs, november 29. /Bécsi Távirati Iroda. / E hó 25.-én megiddult a nemzetközi rendőrségi szikratáviróforgalom Ausztria, Német­ország, Lengyelország és Csehország között. Az első beszédet ebben a - - szolgálatban Schober szövetségi kancellár mondotta és az uj berendezést mérföldkőnek mondotta a gonosztevők elleni nemzetközi küzdelem fejlődésében. Azzal a kívánsággal fejezte be, hogy a nemzetközi rendőrségi szikratáviróforgalom teljes mértékben beváltsa a hozzáfűzött reményeket. ^Az uj szervezet lényege abban áll, hogy a résztvevő államok mindegyikében egy vezető szikratávíró állomást létesítenek, mig a központi állomást a berlini rendőrfőnökség épületében helyezik el. Az uj nemzet­közi szolgálat ez idő szerint az előbb emiitett államokon kívül a német o irodalommal szomszédos állomások közvetítésével Danzigra ós Svájcra is kiterjed. Románia is résztvehet e forgalomban annyiban, amennyiben beren­dezései hirek vételét már lehetővé teszik. Rövidesen várható Magyar ország csatlakozása is a nemzetközi rend­őri szikratáv ir ó-forgalomhoz. /SPI./

Next

/
Thumbnails
Contents