Napi Hírek, 1929. november/2

1929-11-29 [0215]

/Á/ 5 P a r 1 s.november 29. /Havas.Ik kamara ma délutáni ülésén Mon­net képviselő meginterpellálta a kormányra z Almazov val szemben elkövetett rendőri brutalitások ügyében. A képviselő kijelentette, hogy Almazov az ügyben csupán tanú volt, s ennek ellenére 1 etartóztatási parancs nél­kül letartóztatták. Megengedhetetlen dolog - úgymond -, hogy egyszerű gyanú alapián le lehessen'val akit tartóztatni. A rendőrség először tagad­ta a brutalitásokat, később pedig azt állította, hogy Almazov maga vetette magát a földre és igy sebesítette meg önmagát./Derültség./ Monnet képvi­selő a továbbiakbar idézi a rendőrség által megkínzott másik vádlott esetét, akit később a bíróság ártatlannak ismert el. A kinzási módszer - úgymond - törvényesen már megszűnt és épen ezért szégyenkeznünk kell amiatt, hogy napjainkban mégis alkalmazzák ezt a módszer t/Hossz antár tó taps a bal - és szélsőbaloldalon./ Monnet szerint a rendőrség azt hiszi, hogy neki minden szabad. Felolvassa Donnát főállamügyész egyik intervjuját, amelyben kijelenti, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás eljárási módszerei között örvény tátong. Tardieu miniszterelnök közbeveti, hogy csak egy módszer van. a­melyet nem engedhet meg és ez az. hogy a rendőri, valamint az igazságügyi tisztviselők mterviut adjanak. A jövőben - úgymond - ezt nem fogom megengedni./Derültség./ Szufén Guernut képviselő interpellálja meg a kormányt ugyancsak az Almazov-ügy ben. Almazovot - úgymond - ötvenhárom óra hosszat tartó ki­hallgatásnak vetették alá. Amellett parancs nélkül tartóztatták le, aWr *ért tudvalevően kény szermunka büntet é s jár. A rendőrségnek nem vol­na szaoad határozott cél és parancs nélkül kihallgatásokat végrehajtani. Felhozza egy Rémy nevü húszévi kényszermunkára itelt vádlott esetét, aki­ről kiderült ártatlansága és akitől a vallomásokat ugyancsak erőszakkal és brutalitásokkal csikarták ki. Követeli, hogy a bűnös rendőrök ellen hozó tt megtorló intézkedéseket ne tartsák titokban, hanem közöljék a töb­bi rendőrökkel is. Utána Lafont képviselő interpellál az Almazowal szemben elkövetett brutalitások ügyében. Almazov ügye - úgymond - a legsúlyosabb kérdések egyikét veti fel, mégpedig a tortura megszüntetésének 'kérdését. Tiltako­zik az ellm, hogy a rendőrségnek titkos ügydarabjá varnak. Elesén bírál­ja Paul dr.-nak az almazov-ügyben adott orvosi jelentését. Nyugtaiai itó­nak tartja, hogy a bíróság helyét a rendőrség foglalja el.Kétségtel en - úgymond -, hogy a rendőrség körében is vannak bizonyos intelligens em­berek, akik a hasonló eljárást elitélik. Megyedhat órakor az ülést felfüggesztették. Azülést félhat órakor nyitottéit meg újból. Pierre Cot kénviselő /aki - „. Blumensteinék egyik védője volt/ kijelenti, hogy az Almáz ov-ügy voltaképen valamennyi állam­polgár egyéni szab aj ságának ügye. A rendőrség minden jogot áthágott és ennek ellenére ugyanezek a rendőri személyek folytatják tovább a nyomo­zást a birói eljárással párhuzamosan. Tardieu miniszterelnök az interpellációkra adott válaszábai ki­jelenti, hogy a nyomozás az Almazov-ügyben folyamatban van és annak mereté­re semmilyen irányban sem akar befolyást gyakorolni. Most az igazságszol­gáltatáson van a\ • Ha a bizonyítás eredményei közigazgatási szankciókat fognak megkívánni, a kormány alkalmazni fogja azokat: a kor­mány t is z te leltben kívánja tartan i és tartatni az egyéni szabadság elvét. Az ülés folyik. /MTI./ -] w

Next

/
Thumbnails
Contents