Napi Hírek, 1929. október/1
1929-10-12 [0212]
/ A tudományegyetem rektorának hirdetménye. Folytatás/ Különösképen pedig figyelmeztetek mindenkit, akit illet.hogy az egyetemi épületek és azoknak tartozékai semminemű közt örvényekbe ütköző magatartás tanúsításának vagy épen büntetendő cselekmény büntetlen elkövetésének alkalmául nem szolgálhatnak, azért minden egyes esetben amikor egyetemi helyiségben bárkinek is akar becsülete vagy személyes szabad sága, akár testi épsége, vágy vagyona ellen netalántán büntetendő cselekmény elkövettetnék, legyen tettese avagy részese # akár az egyetem kötelékébe tartózd, akár azon kívül álló* egyén, a bűnvádi felelősségre vonás végett szükséges lépéseket az 1896.évi 33,törfeénycikk 87.§-ában megállapított hivatalos kötél ességem'tel jesités ében kíméletet nem ismerő következetességgel meg fogom tenni. Mert semmi körülmények között megtűrni ha jlandó nem vagyok, hogy a tudománynak legelőkelőbb magyar hailéka, a Pázmány Péter dicsoséf éT hirdető egyetem szabad bűncselekményeknek színhelyévé és kiváltságoat igénylő rendbontó elemeknek menedékévé alacsonyittassék,^ Abban a meggyőződésben,hogy az egyetemi hallgatóságnak túlnyomd an nagyrésze komoly kötele ás égérzettol áthatva épen oly mélységesen sajnálja és szégyenli az akár külbehatásokt ól felbujtott, akár saját szenvedélyeitől fűtött, de mindkét eshetőségben lelkiismeretlen elemeknek az egyetem belbékéjét veszélyeztető kísérleteit, amint azt az egyetemi hatóságok teszik, a tanulmányainak zavartalan és nyugalmas^folytatására, kész és elhatározott egyetemi polgárságnak figyelmét felhívom a tanulmányi rendtartás 65.§-ának azon rendelkezésére, mely neki egyenesen kötelességévé teszi az egyetemi hat ságoknak támogatását a fegyelem és a rend fenntartására tett intézkedések végrehajtása és hatályossága érdekében, Aminek az a módia } hogy a rendet és fegyelmet tisztelő ifjúság a bárhonnan is sorakozó es rendbontásra hajlamos elemekkel minden közösséf et megtagad, azoknak az egyetem békéjét és nyugalmát megzavaró kisérleeit lehetőleg csirájukban elfojtja, sikertelenség esetében pedig a fef yelmi és illetve a köztörvények szerint illetékes hat°ságok kezére jutatja, Megelégedésemre rs őszinte örömömre szolgált, hogy a Werbőczy bajtársi egyesületnek derék tagjai az ifjúsági, egyesületekbe"ve-r tett bizalmamat még leien nyilvános felhívásomat megelőzően igazolták, amikor egy idegen fakultásbeli és illetve főiskolai kötelékbe tartozó egyénekből alakult és bevallottan rendzavarás elhatározottságával az egyetem központi épületébe behatolni készülő tömeget szándékának megvalósításában erélyes közbelépésükkel megállított. A szóban lévő ifjúsági egyesület vezetőségének és tagjainak a szó teljes értelmében hazafias es becsületes magatartásáért ezúton is elismerésemet nyilvánítva jól esik reményt , , hogy ezt a példát a többi ifjúsági egyesületek is készségesen követni fogják. Annak bizonyságául, hogy az ifjúsági egyesületek testületi enkormányzásra valóban érettek, az egyetemi hat ságok bizalmára méltók, hogy készségesen részesei ezen tudományegyetem-első megalapítója igaz idealizmusának és tudomásában vannak azoknak az erkölcsi kötelmeknek és köve tel menyeknek, amelyek az orszgg első egyejméhez való tartozandóságnak elválaszthatatlan velejárói. • Jjie, - - - ~~J ydm^vw,