Napi Hírek, 1929. október/1
1929-10-12 [0212]
::Baden-Baden, október 12. A Wolff irodának a Jóvátételi Bank szervező Bizottságához közel álló körökben szerzett értesülése", szerint kilátás van arra. hogy a szövegező bizottság, mely ma kezdte meg munkáljá^aiővő, héten kedden hozzáfog a Nemzetközi -Jóvátételi bank alapszabály---1 .rveze tének végleges megszövegezéséhez, úgyhogy ennek a munkának befejezése után az értekezlet teljes üléseit . folytathatják. A szövegező bizottság munkálataira bizonyára nagyjelentőségű Mr. Fraser-nek, a jóvátételi bizottság amerikai megfigyelőjének, időközben történt megérkezése. A_ szervező bizottság • • • ma a Nemzetközi Iknk szsrrveze tsinok. elnökének, ig-zgatótan ácsának /direktóriumának/ és ^vezérigazgató jának ügyéről tárgyai. k delegációk képviselői nagy vonásokban nyilatkoztak az uj bank két vezetőjének illetékességéről. A kialakult nézetek szerint a vezérigazgató tisztán tcehnikai igazgatási ügyekkel foglalkoznék ? és az uj bankot kif3lé_kepviselné~ ezzel szemben az ig-zgatóság elnöke elnökölne az igazgatótanács ülésein és fenntartaná az összeköttetést az ig'zgatótanács és a tehnikai vezetőség között. Egyébként teljesen az igazgatótanács elnökének személyétől függ, -aki az értekezlet résztvevőinek nézete szerint egyidejűleg nem lehet valamelyik iegy-bank kormányzója,- milyen mértékben szerez befolyást a bank vezetésére és üg-yme ne t éne^ irányítására. A szervező bizottság nem foglalkozik az igazgató-tanács elnökének megválasztásával, hanem inkább a Young-terv ez e t szerint reábízott más feladatok. . old meg Ezek közzé tartozik a bank materiális ^megszervezése/ at/az alaptőke jegyzése stb. valamint az igazgatótanács első üles"enek összehívása és az ideiglenes elnök kirendelése. A személyi kérdésekről ennélfogva hivatalosan nem tárgyaltak, ámbár nem lehet téves az a feltevés, hogy ebben az ügyben az egyes delegációk tagjai között bizonyos tárgyalásokra már xamyilt alkalom. /MTI/ § S o p r o n, október 12. Az evangélikus hittudományi kar ünnepségéire a kultuszmini sztr képviseletében Sopronba érkezett Petri Pál államtitkár, vitéz Simon Elemér főispánnal, Gévay-Wolff Lajos alispán és Bröcgel Gyula tanfelügyelő bevonásával beható tárgyalást folytatott a vármegye népoktatásiügyi helyzetéről és megbeszélte a hátralévő iskolai építkezéseknél követendő takarékossági és egyéb elveket. A tárgyalás után az alispán bemutatta, a vármegye levéltárát, melynek gazdaságáról, és stílusos elrendezéséről elismeréssel nyilatkozott az államtitkár. Később az államtitkár a főispán és Tjurner Mihály polgármester kíséretében megtekintette a város kulturális nevezetességeit. /MTI/