Napi Hírek, 1929. január/1
1929-01-09 [0194]
/t/ M G r a n, ianuár 9. /otafani./ A Fölső-Etsch és á három Vehető tartomány száll<Uulajdonosainak kongresszusa munkálatait befejezte és ebtől az alkalombóll hódolatát tolmácsolja a király,, a Uuqe es a fasiszta kormány iránt, ágy másik,} tiltakoznak biz-*- r nyos külföldi- lapok manőverei ellen, amelyekkel hazug j-el-ntések révén az olaszországi turistaforgalmat szeretnék g^engiteni./MTI./^^^^ Jí ^^ hl. H ó m a, január 9. /Stefani./ Az Osservatore fíomano örömmel állapítja meg, hogy az 1929. év az első, amelyben a polgári naptár megegyezik az egyházi naptárral. Az ötvenkét vasárnapon kivül ' tizennégy egyházi ünnepnapot ismertek el polgári ünnepnapként. Az o]asz katélikus akció hivatalos közleménye szerint ezzel az olasz kat-^oli/usok ismételten hangoztatott kívánságainak tettek el ;g«t./MTI./ +m* mm mm mm m mmww mm mm mm mmmm § M i s k o 1 c, január 9. Uram József ácsmunkás Diésgyőr-Vasgyárban kedden délután munkaközben lezuhant az egyik állványról. Látszólag épségben fölkelt és folytatta munkáját. Később rosszul lett és kórházba kellett - szállítani, ahoL szerdán délelőtt belső vérzés következtébeh meghalt. /MTI #/ ^JhU /E/ G- e n f, január 9. /Svájci Távirati Iroda./ A szénkérdés tanulmányozásával foglalkozó szakértőbizottság szerdán a készén- és barnaszénfogyasztás^kérdesével foglalkozott. Az általános megbeszélés során azokat a főtényezőket vizsgálták meg, amelyek a szénpiacokra.a statisztikai adatgyüjtésre ; a szénnek, olajf* > földgázzal, villamosenérgiával, barnaszénnel, turfaval, fával és mas anyagokkal való pótlására befolyást gyakorolnak. A bizottság megvizsgálta a szénfogyasztas alakulását a háborufelőtt és a háboruután és a széntelepek készletének változásait,/MTI./ f^ír /b/ Zürich, január 9. /Svájci Távirati Iroda,/ Dr. Heim Arnoldot, • a zürichi egyetem magántanárát, all&nton. geológiai intézet; igazgatójává és rendes tanárrá hivtáK meg./MTI./ fajj^ /b/_ M o s Z k v a, január 9. /Havas./ A technikai hét ma nyilott meg az itteni egyetemen tartott ünnepélyes megnyitóüléssel, amelyen német tudósok is megjelentek. Az elhangzott beszéaekben rámutattak arra, hogy Szovjetoroszország indusztrializál ' ása céljából szükség van a német-rorosz együttműködés re./MTI./ w Belgrád, január 9. /Bécsi Távirati Iroda./ Zsivkovics tábornok,miniszterelnök mint belügyminiszter táviratban értesitette az összes rendőr/jhatóságokat a kormány változásról és utasította őket. hogy az errevonatkozó törvények módosításának megfelelően oszlassák fel az összes pártpolitikai szervezeteket. A közlekedésügyi miniszter rendeletére a képviselek eddigi iszabadjegyeit e hó 20-aig meghagylak.hogy lehetővé tegyék nekik magánügyeik elintézését. frrutcéi. /Vége következik./ J