Napi Hírek, 1929. január/1
1929-01-09 [0194]
/A belgrádi tudósítás folytatása és vége./ Az igazságügyminisztériumban valamennyi törvény egységessé tételén dolgoznak, mert az < állam egyes területéin eddig érvényben volt törvények eltérő voltában látják a közigazgatás eddigi nehézségeinek egyik legfőbb okát, A pénzügyminiszter a költségvetési javaslat revízióját rendeltével, hogy az államháztartást reális alapra helyezze. Az állami közigazgatás egyszerűsítése érdekében az önkormányzati kerüle tek t számát csökkenteni fogiák. Az eddigi törvények módosítása révén meg akarják szüntetni mindazokat az akadályokat, amelyek Zsivkovics kormányprogramjának megvalósításét gátolhatnák. Mindenekelőtt' azt az antagonizmust akarjak megszüntetni, amelyet a kölcsönös .uszítás egyes néptörzsek között előidézett. A demokrata Pravda korszakalkotó eseményként üdvözli a megtörtént fordulatot, amellyel véget vetettek a meddő pártpolitikának. Végre szabad lett Jugoszlávia normális fejlődésének utja. A Novoszti,a szerb agrárpárt orgánuma, a rendszerváltozás előtti és utáni események regéisztrálasára szorítkozik. Ezenkívül csak arról számol még be, hogy a bekövetkezett bolitikai fordulatot hogyan fo^dta a külföld.^;; annak a/ ( § S o p r o n, január 9 .A." város/ rendkivüli heteméinek el takarítás ara;amely a napokban lehullott, naponta 280 napszámost es 40 fuvarost alkalmaz, A nagy munka még mindig tart s eddig a varosnak 5000 paigőnél több költséget okozott./MTI./ X/-/. P á r i s, ianuár 9./Cseh Távirati Iroda./ A vizsgálóbíró ma kihallgatta Audibert~t, a Gazette du Franc voltr , aki azt állította, hogy Hanau asszony vállalatait nem tartotta gyanúsnak, amikor azonban a gyanúsítások terjedni kezdtek, október 27-én felkereste Herriot-t. HerrioT erősen állította, hogy semmi olyasmi nem jutott tudomására, ami a Gazette du Franc ellen szólna, ftxe/r&eiztó^ J j&c&'fcái Ami Hanau asszony jegyzőkönyjptifleti ^ Audibert azt? mondotta, hogy tudomása szerint titkos számlákat tartalmazó ' _ 'könyv egyáltalában nem volt.Arra az állításra . t hogy a ^ könyvét a Gazette du Franc "helyiségéből a december 3-ára virradó éj jel'kevéssel az eljárás megindulása előtt elvitték, Audibert közölte, hogy Hanau asszony csakugyan elküldte Gilloft a Gazeíte du Franc ^ helyiségébe, hogy hozza el a jegyzőkönyvet. Azonban csak arról volt szó, hogy _ \ . megállapítsák egy könyvszakértő telefonszámát, amely "a" rendes" telefonkönyvben nem virU" meg. Audibert végül kijelentette, hogy a'parlament ama tagjainak, akik a Gazette du Franc részére cikkeket adtak, a cikkekért fizetett, de mindig a szokásos honoráriumot állapították meg./MTI,/ ^ - § L A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány tagjai ma délután öt órakor Bethlen István gróf miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartottak, amelyen mindenek előtt a január 15.-ér. összeülő parlament munkarendjet targyaltak. A minisztertanács, amely ezután főként exportképesekkel foglalkozott, este féltiz órakor ért veget.