Napi Hírek, 1928. január/2

1928-01-21 [0171]

§ Belgrád, január 21. /Magyar Távirati Iroda,/ Zágrábból jelentik: A Madics'és Pi ibicsevics vezetése alatt álló paraszt demokrata ki­alició ma regrel 9 órakor kezdte meg országos nagygyűlést. Az ülést, ameljen mintegy hetven képviselő jelent meg, Radics nyitotta meg. Eeszédében a pa­raszt cbmokrata koalció programját~és törekvéseit fejtegette, majd átadta a szót Pribicsevicsnek. aki a politikai helyzetről, elsősorban pedig a Ba­vidovicscsal folytatott megbeszéléseiről számolt be. Megelégedését fejezte ki afelett, hogy a demokratapárt nyíltan kezd állást foglalni a koncentrá­ció mellett. Óhajtja, hogy Davidovics a jövőben határozottabb magatartást tanúsítson, mint eddig. Utána Popovics Szvetiszláv független demokrata a kormány adójavas­latát kritizálta, Predavec Radics-párti pedig az ország földmivelésének ­és földmivelő népének helyzetét ismertette. A tanácskozásokat holnap foly­tatják. A mai ülésre közönséget és a hírlapíródat nem engedték be. § Belgrád, január 21. /Ma^ar Tavi.ati Iroda./ Szófiai lap­jelentések szerint Marinkovics külügyminiszternek a demokrata kongresz­szuson mondott beszéde bolgár politikai körökben igen rossz hatást keltett. A Zora ezzel kapcsolatban igy sbr; Viícioa császár óta,, aki állan­dóan fenyegette szomszédait, a világ még nem hallott olyan harcias beszé­det, mint aminőt Marinkovics mondott. Marinkovics szavaiból /itűnik, hogy Ju.-oszliyia.háborúra készül, egy a EaiLánon kívülálló raUlom ellen, amely­nek e felszigeten bizonyos törekvései vannak. Tudvalevő, hogy melyik ez az állam-.Jrrinkovics keresztesháborura szólítja fel a balkáni államokat Uiaszorszag ellen, Jugoszlávia. Marinkovics szex int maga is meg tudná védeni a r­; x.^nt, de szomorú volna, ha a balkáni népek egyedül hagynák £u'öszláviát a véres párbajban. De nemcsak erről van szó - folytatja a z Qra. Juguazlávia az olaszok elleni háború előtt még legázolna, egy gyen­gébb sokkalkevesbbe védelmezett országot. Marinkovics fenyegetései mindenek­előtt rulgária ellen irányulnak. A bolgároknak is követniök kellene a szerbeket, éspedig nemcsak diplomáciai, hanem katonai téren is, amint köve­tik okét a horvátok, szlovének, bosnyákok és a többiek. . . A trieszti Piccolo szófiai jelentése szerint Burov bolgár külügy­miniszter mar néhányszor tárgyalt Mesics jugoszláv követtel és a görög ügyvivővel. 6 5 Bolgár politikai körökben a jug..szláv-bolgár viszony jelentős rosszabbodását állapítják meg.

Next

/
Thumbnails
Contents