Napi Hírek, 1927. november/2

1927-11-16 [0167]

II | |||| • i— 16 . t ^ P J Voaj& § P á r i s,november 16. /Hrvas./ A rendőrség letartóztatta . Kaus (oankár t ; aki azzal gyanúsítható, hogy részt vett a magy ariköt vények meghamisításában. A Blumenstein ma délután jelen volt a páncélszekrényélen lefoglalt kötvényeimietek tömegének átnézésénél./MTI./ P r á g a.november 16. /Cseh Távirati Iroda./ Uü/richFernnc, aki 1914-ben^a világháború elején, orosz hadifogságba került, két délmorva­országi és néhány cseh társával Románián át a napokban érkezett haza Alt­Schmiede,€kbe. Ulfichot . _ évekkel ezelőtt holttá nyilvánították és a hősi emlékL.üre is rávésették nevét./ITTI./ • X/-/ P á r i s,november 16. /r.avas./ A kamara külügyi bizottságá­ban ma vita fejlődött ki Briand tegnapi beszéde felett. A vita középpontjá­ban a francia-jugoszláv szerződés állott. Fontanier szocialista képviselő amellett szólalt fel, hogy a szerződésta köztársaság elnökének aláírása után épugy, mint a locarnoi szerződésfc, mellékleteivel együtt a parlament­nek kell megerősítenie. A bizottság több tagja más állásponton volt.-Ezek arra hivatkoztak, hogy az alkotmány 8. szakasza alapján a parlamentnek csak azokat a szerződésekét kell megerősítenie, amelyekben területi vagy katonai kötelezettségekről van szó./MTI./ X/-/ P á r i s^november 16. /Cseh Távirati Iroda./ A magyar állam­kötvények namisitási ügyébeiLjma. ujabb letartóztatás történt. A rendőrség letartóztatta ugyanis [^ené_i Haus (bankárt, aki*épugy mint Pallois ás_La Caze, a kötvényhamisifók közvetítője volt. Haust holnap fogja kihallgatni a vizs­gálóbíró. A Blumensteinnál lefoglalt értékpapírok átvizsgálását ma még nem fejezték be és Blumenstein jelenlétében folytatni fogják./FTI./ X/-/ , P á r i s, november 16. ;/l;avas./"x ' 1. «*v » 1 Jaspar belga miniszterelnök ma a lillei egyetemnek , 7*U miiigramm rádiumot küldött. A rádium annak a belga bizottságnak . .'ajándéka, amely a háború alatt megszervezte az élel­mezési akciót Belgiumban ás^ Eszakfranc iaország megszállott területén. /MTI./ :: N e w y o r k,november 16. /n r olff./ Valószínűleg gazolinrqbbanás következtében egy automobilraktárul szolgáló épülettömbön oly nagyara nyur tűzvész pusztitott ? amilyenre az utóbbi evek folysmán még nem volt példa. Az automotilraktárépület, amely egész utcarészletet foglalt el, elpusztult. A tüz leküzdésén háromezerötszáz tüzjltó, tehát- a hewyork i tűzoltóság teljes létszámának fele két órán át dolgozott." ' . Az épülez^a ll.Avenue 59. utcája sarkán . Newyork legforgalmasabb nyugati negyedében állott'.-A tűzvész következteben több mint ezer motorosénak és autó pusz­tult el. Az anyagi kárt 2 millió dollárra becsülik. Egy személv eltűnt, hárman megsebe sültek./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents