Napi Hírek, 1926. október
1926-10-05 [0140]
V' §.'A német uralógiai társaság bécsi ülésének befejeztével^az értekezlet mintegy ötven tagja a Magyar Uralógiai Társaság meghívására Budapestre irándult. A társaságban a német tagokon kivül négy amerikai, két angol, három japán, spanyol és portugál orvosok is voltak, akiket vasárnap este a Bristol szállóban látott vendégül a Magyar Urológiai Társaság. A tegnapi és a mai nap délelőttjét a klinikák ás a kórházig osztályok megtekintésével töltötték, ahol az^osztályvezető sebésztanárak urulógiai műtéteket mutattak be, amelyek a társaság tagjai között, a legnagyobb tetszéssel találkoztak. Vasárnap este a székesfőváros a G-e 11 ér tr szállóban 130 teritékes vacsorát adott, amelyen a székesfőváros képviselőin Édes, Lobmayer és Purebl tanácsnokokon'kivül résztvett a^többi között Preisz Hugó á Pázmány Péter tudományegyetem rektora, Korányi, Illés, Tóth István, Ráskay, Riemer, Szabó Ince egyetemi tanárok, továbbá • Boros ós Farkas főorvosok. A mai nap a vendégek körutazást tettek a városban, megtekintették a Szent Gellért, a Lukács és Császár-fürdőket, valamint a Hungária gyógyforrást. Ma este a Bristol szállodában búcsúzik a Magyar-Uralógiai társaság vendégeitől, akik a látottakról ismetelten elragadtatással nyilatkoztak. A rendezési munkálatokban Raberern, Ráskay, Szabó Ince egyetemi tanárok, Boros és Farkas főorvosok fejtettek ki sikeres működést. V a r s ó,'október 5. /Cseh Távirati Iroda./ A tegnap megtartott csehszlovák-lengyel sajtéértekezleten a cseh ujságirók kezdeményezésére elfogadták azt a tervet, amely a cseh és a lengyel^sajtó tartós oszszeköttetésének megszervezésére szolgál. Eszerint a ket nemzet kozelede- • sének előmozdítására a két állam sajtójának- nemzetet szomszédjának valamennyi politikai szociális és Kultúrál*s eseményéről informálni-. Köteles a szomszéd államról szóló információkat az eredeti forrástól beszerezni a hirszervezeteket és a technikai eszközöket a nirek továbbítására me-gavitani , a két állam fontosabb centrumaiban külön tudósít tókat tartania. Támogatnia kell-, a két faliam közötti ^soortkapcsolatokat és részt kell vennie tudományos és művészi vállalkozásokban, stb. A^ terv keresztülvitelére Prágában és Varsóban egy cseh-lengyel ^bizo ifcsa-, got alakitanak. Az értekezlet határozatainak keresztülvitelével Prágában Pichl szenátort, Varsóban pedig Lombinszki szerkesztőt biztak meg. /MTI/ Bécs, október 5. /Magyar Távirati Iroda./ A középeurópai közlekedési kongresszuson ma bezárták az előadások sorozatát,^majd a vitára tértek át. A vita során minden oldalról kinyilatkoztattak azt a kívánságot, hogy valamennyi közlekedési kérdés: minden politikai momentum kizáráséval tárgyalják. A zágrábi kereskedelmi kamara főtitkára Cuvag kívánatosnak tartaná, hogy a kormányok fokozott figyelemmel fordulnának a középeurópai közlekedési kongresszus tárgyaiágai fele. Véleménye szerint az utódállamok minden bizonnyal rokonszenvesen fogadjak a kongresszus politikamentes tanácskozásait. A vita utan a határozati javast lat megszövegezésére került a sor.