Napi Hírek, 1926. október
1926-10-05 [0140]
/ A kormányzó szegedi útjáról szóló tudősitás befejezése./ Szalonkocsijából a kormányzó kíséretével a Tisza-szállóba hajtatott, ahol résztvett az egyetemi rektor és a tanács által adott 250 teritékes diszebéden. Itt a kormányzót a megjelentek lelkes éljenzése közepette dr. Tóth Károly egyetemi rektor, a kultuszminisztert pedig Széky Tibor dr. a természettudományi kar dékánja köszöntötte fel. Ebéd után az államfő kíséretével a»Sróf Klebelsberg Kuné Sporttelep nevet viselő egyetemi sportpálya ünnepélyes felavatásárff i , ahol a különböző sportágak szerint csoportosított egyetemi diákok, diáklányok és cserkészek zenés felvonulását és több budapesti neves atléta részvételével rendezett atlétikai viadalt tekintette meg, fét(>rcFWXLŰL, ' A sportpályáról 4fy 4 arakor távozó kormányzót az egytftem . rektora üdvözölte, megköszönve az egyetem nevében az álaamfő örökké felejthetetlen szegedi tartózkodását és kegyes megjelenését. Innen a kormányzó József királyi herceggel, a kultuszminiszterrel és kíséretével az állomásra hajtatott, ahonnan a Himnusz hangjai és a közönség szűnni nem akaró éljenzése közepette pontosan fél 5 órakor indult vissza a Turán-vonaton Budapestre. /M^i/ § S z e g e d , október 5, Az újonnan felavatott Gróf Klebelsberg Kuno Sporttelepen a kormányzó jelenlétében tartott atlétikai viadalon egyebek között a következő eredményeket érték el: A 100 méteres sikfutasban első Fluck /BBTE/ 10.8 másodperc, második Hajdú /FTC/ 11, mp,, harmadik Ottovay/SzAK/ 11.1 mp. Magasugrás. Első Késmérky 184 cm., második orban , • ' 182 cm, Sulydobás. I. Darányi /MAC/ 14.04 cm., II.. Noná /BBTE/ 12.60, III. Donogáíí, , (12,32. /MTI/ /SzTKA) § Békéscsaba, október 5. Az aradi vértanuk emlékez* téré Békéscsaba társadalmi egyesületei október 6-án a Kossuth-szobor előtt ünnepséget tartanak, melyen a dalárdák hazafias énekeket adnak elő, dr. Bartyik Mátyás római katholikus lelkész pedig ünnepi beszédút mond. Ugyanezen alkalomból az iskolákban is ünnepélyeket rendeznek./MTI/ §Szom'bath ely, október 5. Vargha János sághegyi vincellér fölakasztotta magát és meghalt. Tettét[azért követte el, mert a Azőllot a száraz időjárás alatt oly erősen permetezte meg, hogy -az használhatatlanná vált. ^r/^^r^TW^ Bécs, október kémet birodalmi.mintára most Bécsbon is elrendelték, hogy az ipari kerületi bizottságoknál állásközvetítésre jelentkező gépirókat és gyorsirókat szakvizsga alá-:, vessék. Ha a vizsgán nem felelnek &eg, törlik őket a kereskedelmi alkalmazottak álláskimutato jegyzekebői.' Ennek az intézkedésnek oka az, hogy a munkaadók siirün •panaszkodnak amiatt, hogy az állásközvetítők olyan egyéneket küldenek-, akik a gyorsírásban eé a gépírásban, alig. rendelte 7. rek el árrá ismeretekkel./MTI/