Napi Hírek, 1926. június

1926-06-11 [0132]

§ A Horthy Miklós-ko,.légiumban /Budapest, I., Budaörsi-ut ^59/63 szám./ az 1926/27 tanév első szemeszterében 600 egyetemi, műegyetemi főisko­lai hallgató kaphat felvételt, olyan hazafias és erkölcsi szempontból kifo­gástalan, anyagilag reászoruló ifjak pályázhatnak, akik az 1926/27 tanév el­ső szemeszterében a budapesti kir. magyar Pázmány Péter-tudományegyetemnek, t z egyetemi közgazdaságtudományi karnak f a kir.József műegyetemnek, vagy az llatorvosi Főiskolának rendes hallgatói. A felvétel iránti kérvényeket a vallás- és közoktatásügyi mi­niszterhez címezve a Horthy Miklós-kollégium igazgatóságánál kell személye­sen vagy posta utján benyújtani július * 20»-aig. Azok, akik ajtnult félév­ben a kollégium felvett lakói voltak, a következő félévre szintén csali ujabb kérvény alapján vehetők fel. A kérvény külzetén fel kell ^tüntetni, hogy a. folyamodó milyen . . szakos és a mult félévben milyen tanulmányi eredményt ért el.^ A kérvényhez mellékelni kell az indexet,^ szigorlati bizonyítványt,(az első éveseknél pe­dig az érettségi bizonyítványt) vagy azok hiteles másolatát, a szülök családi, vagyoni^és társadalmi .' helyzetéről kiállított ujabb keletű helyhatósági bi­zonyítványt, a szülőnek vagy gyámnak közjegyző vagy helyhatóság előtt ki­állított olyan nyilatkozatát, hogy a kollégiumi dij kifizetésére kötelezi magát; hatósági orvosi bizonyítványt arról, hogy a folyamodó fertőző beteg­ségben nem szenved, végül a folyamodó nevére megcímzett és felbélyegzett postai levelezőlapot a válasz céljára. Szabályszerűen fel nem szedreit vagy elkésett kérvényeket nem vesz­nek figyelembe, Nőhallgatók nem^vehetők fel, A kollégiumi dij további^in­tézkedésig havi 100.000 azaz Százezer korona; a szeptemberi, októberi és no­vemberi dijak a felvétel alkalmával egy összegben kell a gondnoki hivatalban befizetni. Kedvezményes hely nincs, érdemes és rászoruló hallgatók támoga­táséit jótékony intézetekhez folyamodhatnak. /MTI/ • "T § A Magyarországon működő Államközi Kereskedelmi Kamarák tes­tülete ma a következő sürgönyt intézte. Bethlen István gróf miniszterelnökhöz: •»A Magyarországon működő Államközi Kereskedelmi Kamarák Testüle­te megbotránkozással értesülvearró1_ a gyáva orvtámadásról, mely Nagyméltó­ságoáat Magyarország létérdekéért folytatott sikeres küzdelmei közben elve­temült magyar kéztől idegen földön érte, mélységes felháborodásának ad kife­jezést a gálád merénylet felett és Excellenciádat bizalomteljes nagyrabe­csüléséről biztosit ja. Kállay Tibor elnök, Baneth Sándor ügyvezető szindikus,»> /MTI/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A napokban jelennek meg a magyar vasutakon július elsején életbelépő és pengóértékre szóló uj áru- és személydijszabások. Az uj dijaszabások tervezetei gazdasági termelésünk hi­vatott tényezőivel közös egyetértésben készültek. Az árudijszabások két irányban módosulnak alapvető módon: 1./ A bareme módosításával a rövidebb távolságokra érvényes díj­tételek leszállítása utján és 2.,/ a helyiérdekű vasutak csatlakozó forgalmában a dijszámitás enyhítése céljából a díjtételeknek a kezelési dijak megfelelő mérséklése ut­ján. Az uj pengődijszabásokban a vasutak ugy .gondoskodnak 100 kilo­méterig a mai^dijszámitás enyhítéséről, hogy a kezelési dijakat majdnem a békenivóra szállították le, ugy,hogy az igy bekövetkezett dijleszállitások a távolság növekedésével egyre kisebbednek és 100 kilométernél teljesen el­enyésznek, ­\ /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents