Napi Hírek, 1926. január/1

1926-01-08 [0122]

A £ád_ip^ az_e^é^z^é^gy_sz_c^g£la_tába 1 u^ Az egészségügyi refoitniroda és a ma­gyar radTó részvénytársaság megállapodása értelmében az eddigiek szerint ja­nuár 19.-étöl kezdve minden kedden délután €-1/2 7 óráig a rádióhangverse­nyek műsorában egészségügyi tárgyú előadások is fognak szerepelni. Az elő­adásokat a rádiórészvénytársaság rendezi és azoknak megtartására a legneve­sebb szakembereket kéri fel a reformiroda. Az előadások programijának ösz­szeállitásán most dolgoznak, legközelebb nyilvánosságra is kerül. /RB/ Az_Crsz_ágo_s J£^egészjsé^gyi_ Bgyesül_e_t tevékenysége^ Magyarország egész3Őg­ugyi"^ulturá^áe"rt küzdő legregTbo' egyosüTeTünk tegnap kezdte meg a kőbányai Kaszinóban harmadik előadássorozatát. Dr.G-erlóczy Zsigmond egyetemi tanár megnyitó szavai után Schuschny Henrik dr. tartott előadást, melyben az if­júság testi neveléséről szólt. Az előadó a közönség figyelmébe ajánlotta a helyes testi nevelés fontosságát,mely semmivel sem marad mögötte a szelles­mi * kiképzés fontosságának.A helyes testnevelés nem je]/Bt egyet a sport­szerű teljesitmt-.nyek magasra fokozásával,hanem első sorban az egyén egészségi állapotát javítja és konzerválj a.A testi nevelés elhanyagolásával olyan szervezeti változások állhatnak be melyeket később nehéz helyrehoznunk.Az előadást a közönség nagy tetszéssel fogadta./E./ A népe_s^é£csökkenés_elleni bizt£si_tás gondolata merült fel német sc­cialhygTeoikusok" Körében.Különösen r. Grotftahn,a sociális patológia, európai hirü művelője^száll sikra olyan biztositási intézet létesitése mellett, melynek járulékait az agglegények és gyermektelen házaspárok szolgáltatnák, ellenben támogatásait a több vagy sokgyermekes családok fokozatosan élvez­nék, I!lymódon könnyen megoldhatóvá válnék a sokgyermekes családok anyagi támo­gatása anélkül,hogy az állam pénzügyi terhet volna kénytelen magára vállalni. Bár a sokgyermekes családoknak a csaladtalan.ok rovására esetleg költségére történő támogatása a modern népesedéspolitika régi követelménye,a terv jelen formájában nemcsak Németországban kelthet méltó érdeklődést./SE./ A viAéki tá>s_adaMDm e_gés_zségügy_i te_véke_nysége.Békés vármegyében széles alapo­kon TncTuTt me^ a közegészségügy Te j lesz te sere Trány&ó társadalmi munka.Külö­nösen a tüdővesz elleni küzdelem és a csecsemövédelem az,ahol a vármegye közönsége,felismerve a legsürgősebb tennivalókat,készséggel siet az akció elén álló Dr.Konkoly Tihamér vármegyei főjegyző segitségere,ki a szervozést irányit j a./l./ Ü. t_ion_sp_ort fe_jl_e11s_é_ge_j_ főként amerikai szerzők legújabb közleményei alap­ján első sorFan a finnek, fejlett társadr.lmi egészségügyének köszönhető .Ha nem is tekintjük az egyének kimagasló teljesitményeit,a tömegek sportjában is a finn nemzet fiai produkálják a legértékesebbet.Statisztikai vizsgálatok szerint ugyanis a finn ember már kora gyermekkorától kezdve egyenesen rá van utalva a sok testmozgásra az ország nagy kiterjedése és gyér lakossága miatt.Egeidéjüleg azonban az is megállapitható,hogy a fejenkinti vaj és,tej fogyasztás sehol a világon nem akkora mint éppen Finnországban,az antialko­holista mozgalom pedig köztudomásUag hátaim^ méreteket öltött.Ha még számí­tásba yeszik azt is ,hogy a közfürdők ügye Finnországban a legfejlettebb, ugy bárki természetesnek találhatja,hogy a finn nép testi kulturáltsága jóval magasabb a világ összes népeinek átlagánál./SR./ 2 a í e £észségügyi_ és örökl_éstani tanfolyamok_ tartatnak az újévben Ausztriában, a némeTí "FajegészsügTani Társaság iklísacmőnyezésére ,egyelőre a tanitói 63 taná­ri kar részére.A laikus'közönség és az ifjúság számára egyaránt fontos ilye­tén ismereteket a szakma legkiválóbb bel és külföldi művelői adják elÖ./SH./ Az_Országos Term£szettud£mányi_Kong_reos_zus ma délelőtt tartott Klebelsberg lunó grór kuTtuszmTnTszter elnöklate alatlf "Összesítő záróülését. Az elnök megállapította, hogy a kongresszus hézagpótló munkát végzett és a Széchenyi tudományos társaság megalakítását egyöntetűen határozta el. A társaság orvosi szakosztályának további működéséről kiadásunk állandóan tájékoztatni fogja az érdekeleteket és a nagyközönséget. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents