Napi Hírek, 1921. október/2
1921-10-31 [0022]
<?* v adász Lipttá a Tisza István gróf emlékezetére rendezett ünnepélyen a következő beszédet mondotta: - Most, ez órában múlik el rajtunk harmadik éve annak, hogy Tisza Istvánt megölték. Amikor martiromságot szenvedett, hallhatatlan lelke égnek szállt, még? áltak határaink, ellenség lába azokat nem taposta; együtt volt az ország, a régi „ az ezeréves Magvarorszag. i>e felettünk már w "flíollószárnyával lebegett a^ zordon enyészet n és betelvén szörnyű végzetünk, a három év alatt letiportak, megaláztak, széttéptek, koldusszegénnyé tettek bennünket. - A nemzet, mel* annyi öldöklő század vérzivatarja közt - önmagához és rendeltetéséhez híven őrzi birtokát, elszórja fegyverét;- ereje, erénye, virtusa elmálik, eze^éV minden bűne, kelevény e egyszerre fakad fel, akkori kormányzói éa urai pedig frissen burjánzott uj bűneik nyomán és a belgrádi szörnyű szégyen után lehetetlenné teszik ellenségeinknek, hogy öngyilkosságunkat mohó kapzsisággal ki ne használják. - Mi minden szakadt ránk e három év alatt? Múlnak a napfény nélküli napok, múlnak - az álmotüző bánattáv. súlyos szívszorító éjszakák. Megőszült a lelkünk, nem mint a boldog ember baja szálonként, de egyszerre. Olyan nehéz élni! Dideregve, fázva ez ellenséges világban, kietlen egyedülvalóságunkban, a romok közt borongva ma is szörnyű elhinni, hogy nincs már régi Magyarország, nincs Tisza Istvánl öt temetjük mot, siratjuk mindig, gyászoljuk örökre és mintha a kettőszáz év előtti szomorú nóta csak most született volna; " Szeret Magyarország, óhajt Erdélyország és holtig szán, noltig -bán, még a gyermekük is visszakíván.Mikor rég megholtam, akkor is sirattok, halóporomoól is feltámasztanátok, összeszednétek még porhanyó osontimat. n Bölcs tanítások arra inteneki a riagy halottak feletti Ítélettel ne siessenek a kortársak. H Hajthatatlanok birája az idő * l o milyen tenger nagy idő ez a három év ! Mondják, a láng-ész örök titok marad önmaga előtt is, minél mélyebb annál nagyobb titok. Mondják: Minden, ami nagy térben és időbea,osak bizonyos távolságokból mutatja meg igazi alakját. De Tisza Ist/án, ha szemérmes lelkét sokszor a szent hallgatás felhője takarta is, s ha önmagáról ritkán szólt is, nern volt titok mi előttünk, ami lelkünk vele voltl Itt viszhangozának szavai, itt éreztük férfias keze forró szorítását; színtiszta lelkének megnyilatkozása* nagy szivének nemessége, magyarázatot nem tűrő hűsége, izzó nagy magyarsága - mind arany tiszta fénnyel sugárzott reánk, s ha tiszteletünk mindeneknél magasabbra helyezte is, ami szeretetünk és az Ő jósága egés2 le, közelre, ide a szivünkhöz hozta őt. Ismertük és ismerjük Tisza Istvánt, De azért lezárt ítéletet a nagyvilágnak róla még ne mondjunk, vagy ha mondhatnánk is, azt a Jjaga teljességében nem hirdethet<ük« De hordjuk, hordjuk áhítattal a bánat és büszkeség, a sóvárgás és felemelkedés áhítatával örökké viruló koszorújához a virágokat és teszem le magam is oda a lábaihoz ezt a szerény,szomorú babérlevelet. Bírák mi ne legyünk! Hiszen szivünk még véresen vonaglik a fájdalomtól, ós még itt járnak, - nem a gyilkosokról szólok de azok, akik a tört adák nekik! És ne higyük, hogy tökéletest alkothatunk, ha képét, szobéát, megelevenített lelkét akarjuk mások elé állítani. Egy-egy vonásnál^ éppen a nagyon jellemzőnél, a nagyon egyéninél megáll a kezünk, mert az Ő lelke parancsolta ama szent némaság még most is kötelez és talán ép ott kötelez leginkább, ahol szavunk, ecsetünk nyomán sokak előtt még ismeretlen és osak ezután feltárható- uj forrásokból fénysugarak <akito ragyogása fakad. De a Tisza István alakja, képe, hogy is férne be az ilyen alkalmak által vonható keretekben. Jól tudtuk és tudja ma már mindenki - hogy mig mások sokan - ellenségei közül a legtöbben, önmagukat tették meg a mindenség tengelyévé, a Tisza István lelkének, szivének egész nemen és nagy életének a tengelye a nemzet, a haza, a magyar kofct. ös fa volt, akinek az egymás is rakodó, sok száz éves t rét egeket - ^^tjáró gyökere egy ezredév múltjából táplálkozva; koronája, -/ombja a napot, a jövőt keresi, minden ága, galyja, e fa minden karja a nemzet boldogulása felé nyúlik. Azt hordja, ápolja és takarja, Hem volt olyan nagy magyar ál lem férfi , akinek a lelkét ne a história szűrte volna át. Széchényi forró szivét elhagyatottságunk riasztó érzése, nyugaton élesedett szeme eUnte főleg gazdasági kérdések felé irányította, Deák Ferenc a jog erejének organikus egészségére rakta le politikai gondolkodásának alapjait. Kossuth vibráló léikének lángjait a nyugati eszmék türelmetlen áramlata lobogéatta, de emellett mindannyian egy ezredév emlékeiből táplálkoztak, Tisza István lelkének, politikai gondolkodásának, kiformálásában, gondjának, bánatának súlyossá nehezedéseken, a jövőre irányuló cél-kitűzésében szinte elhatározó hatása volt annak, amiire őt az az ezredév tanította, de ő már levonhatta a sS os 49, a 51 és 67 tanulságait is ás a félrevert vészharang kongásaként riasztotta lázasan dobogó szivét az utolsó harminc ama kétségbeejtő jelensége, mely szerint régi erényein*.: ugyan? meg nem szaporodnak, de ami bűn és hiba e nemzetet sorvasztotta, ölte, as rövid bíztató szünetelés után ime újra folytatja végzetes munkáját. Odakünn az ellenséges szomszédságból zord fenyegetés i morajlik felénk. Szűkre szorított egünkön sötéten hömpölygő nehéz felhők üzlk, kergetik egymást, lenyűgöz ez a szörnyű jelen; csak efíry perere idézem a multat, a XVIII száuad eledén. Toltunk már mi. ilyen letiport, let őrt .vergődő nemzet, mint most. Szinte halódó nemzet voltunk akkor, a török-tatár dúlás után,a nemzeti harcok befejezése után, amikor az elalélt, vérehagyott nemzet alvásba merült. Álomnólküli alvás borult reánk. Kívül estünk a nagyvilág sodráhi senki a -monarchián kivül miránk Juat nem tartott, nem zavart, de nem is gondozott és nem is ápolt bennünket senki sem. , , Hagy sziget voltunk, melyen aonki ki nem kötött. Hegyeink, erdőink csendesek, Tisza- Dunánk tála/ egy mocsár, Hé ha nagy ritkán repült el felettünk lassú szárnyalással egy-egy nagy madár idegen tájakról, nyugat felől, annak a csőréből, idegen földek felől erre libegő szelek szárnyairól hullott le erre a csöndes, nagv szigetre a nyugati kulturtenyészet egy-egy termékenyítő magjr y Valamelyik uri parkba, vagy még inkább a klastromok kertjei*-, £
