Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1913
29 teleneknek bizonyultak; nem sokára aztán csak azok jönnek, akik komolyan veszik. A lelkiolvasmány is igen hathatás segédeszköz arra, hogy a jámborság cselekedeteire oktassuk a növendékeket. Elegendő erre kis negyedóra is pl. a fárasztó esti studium után, ámde jól kell megválasztanunk, azaz a növendékek korához, felfogási képességéhez s pillanatnyi szükségleteihez mérnünk. Olyan prefektusok, akiknek minden könyv, még a mulattató is jónak látszik, vagy akiknek egyáltalán nincs érzékük a lelki olvasmány iránt, csak hiányos pedagógiai belátásukról tesznek tanúságot. Hiszen a prefektusnak szinte folyton kutatnia kell az alkalmas lelki olvasmányok után. Ez okból szívesen szolgálnék alkalmas könyvjegyzékkel, de mivel a különböző intézetek növendékeinek lelkiszükségletei is különbözők, csak néhány megjegyzésre szorítkozhatom: 1. Váltakozniok kell az aszketikus tárgyúaknak az épületes életrajzokkal; 2. nagyon hosszú ideig ne olvastassunk egy könyvből; 3. legyünk tekintettel az egyházi évre ; 4. figyeljünk arra, amire a pillanatnyi viszonyok szerint a növendékeknek épen szükségük van; 5. a hatodik parancsolatot nem kell elmellőzni, de nagy gonddal kell anyagát megválogatni (gyakran, röviden, velősen); 6. komoly tárgyú olvasmányokra (pl. a 6. parancsolat elleni bűnök) válasszunk oly időt, midőn a növendékek is komolyabb hangulatúak (pl. általános szt, gyónás napján); 7. kívánatos, hogy legyen minden intézetnek külön kis könyvtára is, nemcsak azért, hogy ebből olvastassunk, hanem a növendékek magánhasználatára is; (pl. ha bővebb fejtegetést igénylő kérdéseik, nehézségeik támadtak). Az ilyen állandó kis lelki kézigyógytárba a következő müveket ajánlom: а) Erényes életre serkentő művek általában: Scupoli, Lelkiharc (az ifjúság könnyebben érti meg, mint Iíempis Tamást); Doss, Gondolatok és tanácsok (az ifjúsági aszkezis klasszikus könyve); Mesehler, Drei Grundlehren des geistlichen Lebens (beten; Sich überwinden; den Heiland lieben); U. a. Der göttliche Heiland; Leben des hl. Aloyzius von Gonzaga (a kortörténet keretében mutatja be a szentet s ezért főleg a magasabb osztályúaknak való); Lucas, Am Morgen des Lebens (angol viszonyokat tart szem előtt) ; Holl, Die Jugend grosser Männer; T. Pesch, keresztény életbölcseség; Weisz, Az életbölcseség zsebkönyve; Wetzel, Leitsterne für die Männliche Jugend ; Egger, Ein Wort, über Charakterbildung; Pfiilz, Der Sei. P. Canisius; Köth W. E. Freiherr v. Ketteier; Janssen, Stolbcrg. б) A nevelés különös céljaira: Az intézeti élet helyes megértésére: Krier-FalUnbiiehl, A konviktus szelleme; Der Gehorsam. A kegyelmi állapotra : Scheeben, Az isteni malaszt fensége Bpsti növ. papság (csak igen éretteknek!) W. Lerch, Das göttliche Leben der Seele (kisebbeknek is való). A gyakori szt. áldozás előmozdítására és a szentségi Jézussal való érintkezésre : v. Ségur, Die wöchentliche Kommunion (még ma is fölül- mulhatatlan ; Ségur volt a gyakori szt. áldozás legbuzgobb harcosa). Hätten- schwiller (Auf zum Tische des Herrn ! W. Lerch, Der Gottmensch Jesus Christus im kath. Gotteshause). Az ifjúság veszedelmes harcában: Holl, Sturm und Steuer; v. Doss, — Borsitzky, Az erények gyöngye. Győr. A hitélet erősbitésére : Holl, Wahn und Wahrheit; Spielraann, Geschichte der Katholikenverfolgung in England 1531—1081. 5 rész; Kneller, Das Christentum und die Vertreter der neueren Naturwissenschaft; Moravszky-Jándi Bernaidin, Esték a Genfitó partján;