Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1905
и főpásztora. Ipolyságra, majd nemsokára 1869. ang. 15. Esztergomba került segédlelkésznek. És most kitűnt, hogy a b. e. Simor prímás megbecsülte az ifjú pap szép tehetségét és törekvéseit. Mert a kiket a nagy terjedelmű egyházmegyéjéből székvárosába vett, azokkal kiszámított tervei voltak • a mint ezt Simor prímás már tenni szokta. Esztergomban Kőhalmit, mint nagy műveltségű és előkelő modorú káplánt csakhamar megszerették. A főszékesegyházi kanonokok közül is nem egynek nyerte meg bizalmát és kegyét. Főleg Májer István püspök viseltetett iránta nagy rokonszenvvel és egymás után adta ki »Korkérdések« c. alatt Kőhalmi jeles értekezéseit: mint az »Egyház a szabadság légkörében« »A divatos nevelés és következményei.« Az előbbi, valamint egy másik cikk sorozata »Politikai eszmék keresztény szempontból« az akkori kath. autonómiai mozgalmak idejében és hatása alatt készült; a másik pedig mint paedagogiai tanulmány későbbi pályájának vetette meg alapját, habár eredetileg Simor prímásnak más terve volt vele. Udvarába szertartásmesternek akarta venni a nagyműveltségű káplánt. Mindenki mint nyilt titokról beszélt már erről. Ám a váratlan véletlen más fordulatot adott pályájának. Két uj embert akart Simor prímás udvarába venni. Az egyik Rájner Lajos nagyszombati tanár, a másik jelölt Kőhalmi volt. Ekkor az egyik távozó udvari pap sehogy sem akart megválni a bibornok oldalától és sikerült is neki a kilátásba helyezett nagy javadalmu plébániáról lemondani és helyén megmaradni, így Kőhalmit a megüresedett nagyszombati főgymnasiumi tanári állással kárpótolta Simor prímás és e szavakkal adta neki át a kinevezési okmányt: »Embert akarok belőled csinálni.« Embere megállotta itt is helyét! ... És már 36 éven át! . . . Azóta működik itt mint a magyar nyelv és irodalom tanára. Hogy mint ilyen hatásosabbá tehesse működését,