Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1905

35 irodalmi Önképző kört alakított, az ottani vegyes, nagyobbrészt némét és tótajkúak körében. Az ifjúság ily buzgó tanítása mellett a gyinnasiummal kapcsolatos érseki finevelő intézet­ben sok éven át mint nevelő is működött. Ez állásában nagy tapintatával mindig megnyerte a szülők bizalmát és a növendékek osztatlan szeretetét. Nagy mérvű elfoglaltsága mellett, mindig szakított magának időt, bogy tollával, úgyis mint aestetikus, úgyis mint történetbuvár hasznosan mű­ködjék. így az 1876/77. tanévben Madách-nak »az Ember tragoediája« c. művéről írt aestetikai tanulmányt; mely a Madách irodalomban kezdet és úttörés volt. Nemkülönben érdekes tanulmány az, melyet a nyelv­gyökről írt a főgymnasiumi értesítőben, úgy, hogy a »Magyar Helikon« jeles írók és államférfiak élete című vállalat megbízta Kőhalmit irodalmunk két jelesének, Pázmány Péter és Czuczor Gergely életének megírásával. Mindkét mű 1884-ben Pozsonyban jelent meg a hazai tanuló ifjúság nagy hasznára. Ugyanazon évben adta ki »Pályám Emlékei« c. összegyűjtött tanulmányait és értekezéseit Nagyszombatban. Ezenkívül 1870 óta szerkeszti az István Bácsi Naptárát harminc éven keresztül, mely körülmény eléggé bizonyítja e naptár közkedveltségét és életrevalóságát. Sok jó és ér­dekes dolgozat jelent itt meg tőle; sikerült is neki ezen népszerű naptárt az alapító szándékai szerint a nagyon gazdag naptár-irodalom rengeteg termelése mellett is fönn­tartani. 1866-ban megindította a »Magyar Sion« őrei c. vállalatot, melyből eddig öt kötet jelent meg. Majd pedig nagy Maeczenásának, az országos hírű István Bácsinak, Majer Istvánnak életét irta meg irodalmi működésének félszázados jubileuma alkalmából. 1889-ben Hajnald Lajos bibornok életét. E nagy terjedelmű irodalmi működése és buzgó tanár­kodása alapján 1889-ben Simor János bibornok a nagy- szombati érseki convictus alkormányzójává nevezte ki, 3*

Next

/
Thumbnails
Contents