Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1904

XIV- Benedek pápa arany bullájában — a Mária- Kongregáczió eme magna c bar tájában — így ir a tagok elé kitűzött életfeladatról: „A kongregáczióban a tagokat arra oktat­ják, hogy magokat a szent Szűz szolgálatára és tiszteletére szen­teljék és így mintegy kezevezetése mellett annak, ki a „szép szeretet, a félelem, az Isten ismeret anyja“, a keresztény tökéleteség tetőpontjára feltörjenek és az öröküdv pályaczéljához fel- küzdjenek. A kongregáczió első alapszabálya így szól: „...Illendő tehát, hogy a kongreganisták ne csak kiváló tisztelettel, ájtatos- sággal és szeretettel viselkedjenek hozzá (szűz Máriához), hanem főkép azon törekedjenek, hogy erkölcseik biztonsága és jámbor katholikus élet ö к által magasztos erényeit kövessék“. A harmadik alapszabályban pedig ezt olvassuk: „Ezen kongregáczió czél|a a keresztény erény és istenesség“. E néhány idézetben is eléggé kidomborodik előttünk a kon­gregáczió végső és legközelebbi czélja s ennek leghatályosabb eszköze, a legközelebbi czél. Legközelebbi czéljáúl eszerint Isten szentséges Anyjának, a boldogságos szűz Máriának kiváló tisz­teletét kell elfogadnunk. Kiváló tiszteletét — mondom; amely t. i. páratlan a maga nemében. S mivel a kongreganista föl­vételekor, ha nem is bűn alatt, de becsületszavára megigéri, hogy „gondoskodni fog arról is, a mennyire tőle függ, hogy neki — Máriának mindenki hűen szolgáljon“ — ezen kiváló Mária-kultusnak nemcsak a kongregáczió kebelén belül, nemcsak a kongreganisták magán életében kell virulnia, illatoznia s áldásos gyümölcsöket teremnie, hanem ezentúl még a nyilvános élet színpadán is meg kell jelennie, — s itt van első sorban hivatva megnyilatkozni oly bátorsággal és magasztossággal, amely előtt mindenki becsüléssel meghajoljon; oly gyöngédséggel és ked­vességgel, amely mindenkit magával ragadjon; oly változatosság­gal és erkölcsi tökéllyel, amely mindenkit lebilincseljen. Akik igaz keresztények, ismerik, kicsoda szűz Mária mint Isten-anya; tudják, milyen szerep jutott az isteni Gondviselés világ- tervében az ő tiszteletének. Nem is fogják az ilyenek előbbi állítá­sainkat túlzásnak, a Mária-tisztelethez fűzött reményeinket hiú reményeknek mondani. Dogmatikusan lélektani szempontból a kongregáczió az

Next

/
Thumbnails
Contents