Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1904
28 Adjatok mindent az emberi szívnek, csak ne boldogságot! Vergődni fog nyomorultan. Másfelől vegyetek el mindent tőle, de ne ébresszétek föl a teljes boldogság ölében szendergő álmából! Minek lesz híjával ? Bizony minden más esedékes az emberi természet előtt, az az egy lényeges: a végső czél, a boldogság. „Több is esett Mohácsnál!“ — elmondhatjuk, ha bármi más nem sikerült; de ha a végedéi nem sikerült, a boldogtalanság kétségbeesetten nyomja majd ajkunkra a vallomást: minden elveszett! Harmadik következtetés. -— Az egész élet és nevelés szive-lelke, átható szelleme, mozgató eleven ereje, nagy regulátora kell, hogy a végső czél legyen. És pedig ép úgy a hétköznapi életnyilvánulások ezerféle apró-cseprőségeiben, mint a családi, társadalmi, állami nagy gondolatokban eszmékben, tervekben, vállatokban. Legyen az emberi élet és nevelés egy hatalmas eleven gúla. Képezzék bár ennek egész testét a czélok, törekvések, cselekedetek milliárdja is, de mindezek szervesen összekötő eleme kell, hogy a végczél legyen. A gúla csúcspontjába kell kihegyesed- niök mindezeknek. E csúcspontnak pedig a végczélnak kell lennie. Miért? Tudjuk, hogy az emberi természet összes törekvő képességei delelnek, tetőpontot érnek el legnemesebb képességeinek : az értelemnek és akaratnak legvégső törekvésében, amelynek alá van rendelve az emberben minden más alsóbb rendű törekvés. Az értelem és akarat legvégső törekvése pedig a végtelen igaz és jó teljes birtoklásában hegyesedik ki. Ezért egy és egységes az emberi természet; ezért egyetlen egy az emberi természet connatu ralis végső czélja is. De ha egy az emberi természet; s ha egy a természet lényeges irányítása a végczél felé, amely szintén egy: következik, hogy ezen egy emberi természet összes tevékenysége, — akár ösztönszerű akár szabad is az, mindaddig a mig csak van ez az egy természet, él és működik, — nem lehet másért, nem élhet és működhetik másért mint az egy connaturalis végczélért és ennek eléréséért. Ha ezt el nem fogadjuk, szükségképen ellentmondást viszünk be magába az emberi természetbe.
