Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1903
49 marad a bölcselet alaptétele, hogy az embert az általános fogalomalkotás és az okos következtetés szellemi képessége avatja fel a teremtés koronájává. Láttuk tehát, hogy az emberi és állati lélek között áthidalhatatlan, fundamentális különbség van, mert az ember csak érzéki természetére nézve állat, de halhatatlan lelkének eszével és szabadakaratával új világot nyit, következőleg az emberi léleknek az állati, alsóbbrendű lélekből való leszármazása benső ellentmondás. Míg ugyanis a szorgos méhet az érzéki vágyó tehetség természeti szükségszerűséggel tereli az Alkotó által kitűzött feladatainak végrehajtására, addig az ember akaratának szabad használatával keresheti az örök boldogságot, vagy a végső elaljasodást. Bámulattal szemléltük a méhkas csodás kis világát s annak titokzatos lakóját, azt az oktalan, lenézett kis rovart, melynek ösztönélete ékesszólóbban hirdeti az Alkotó bölcseségét és gondviselő hatalmát, mint bármely természeti csodának felületes vizsgálata. Rámutattunk arra a sarkalatos igazságra, hogy az állati ösztön rejtélyének titokzatos homályát egyedül a dualisztikus világnézlet ra- gyogó fénye oszlathatja szét, mely az anyagon kívül és az anyag felett egy örök és végtelenül hatalmas szellemnek az uralmát ismeri el, kinek bölcs gondviselésében megnyugszik. A méh tehát nemcsak a az emberi kötelességérzet és kitartás szimbóluma, hanem egyúttal a végtelenül bölcs és tervszerűen alkotó Isten egyik legremekebb alkotása, akiről találóan jegyzi meg szt. Ágoston: „Creavit in coelum angelos, in terram vermiculos; nec maior in illis, nec minor in istis.“ Befejezés. Hudyma Emil. 4 4
