Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1903
41 ész ugyanis nem mint be végzett, kész tudás, hanem mint képesség születik velünk; ez a képesség azonban korlátlanul fejleszthető és bővíthető. Innen az az elvitázhatatlan tény az emberiség művelődés- történetében, hogy az összes tudományok és művészetek kezdetleges formákból indultak ki s csak hosszas fáradozás és tapasztalás után juthattak el a tökéletesség ama fokára, amelyen az emberiség boldogít ását és erkölcsi nevelését oly hathatósan biztosíthatták. Minden ember kezdeményez és próbálgat, de egyúttal minden ember alkot is a saját hatáskörén belül, amit akár a maga, akár embertársainak a javára fordíthat. Míg a méhek sejtépítésének mértani körvonalai semmit sem változtak a történeti idők hosszé századain keresztül, addig az ember a művelődés rögös utján előrehaladva a csiszolatlan kőbaltákból ijesztő kruppágyukat, az ügyetlen cölöpépítményekből magasztos palotákat létesített, hogy lángelméjének mestervonásait a késő utókor gyermekei számára megörökítse. Az emberiség tehát halad, míg az állatvilág marad; de másrészt el kell ismernünk azt is, hogy Róma ledőlt és rabigába görnyedt, míg az ösztön remekeiben nincs hanyatlás, nincs visszaesés. Az állandóság természetes következménye az ösztön egyik legfeltűnőbb sajátsága : az egyoldalúság, melyet Fabre találóan jellemez a következő szavakkal: „Az ösztön mindent tud azon változatlan úton, mely ki van jelölve számára; semmitsem tud ezen úton kívül. A tudomány fenséges sugalmazásai s a butaság bámulatos következetlenségei nyilvánulnak benne aszeriut, amint az állat rendes körülményei közt, vagy kivételes viszonyok között cselekszik“. Az ösztön egyoldalúsága nem az ész, hanem a kénytelenség műve; az ész jellemvonása ugyanis a sokoldalúság, a változatosság. Valahányszor a méhek ösztönéletében fellépő csodálatos jelenségeket egyszerűen ösztönnek nevezzük, voltaképen metonimiával fejeztük ki gondolatainkat, mert az ok nevével neveztük meg az érzékeink alá eső okozatokat. Az ösztön neve alatt ugyanis nem a biológiai jelenséget értjük, melynek mesteri berendezését csodálva szemléljük, hanem azt a lelki erőt és képességet, mely az említett ösztöncselekvések alapelve, létesítő oka. Ha azonban az ösztönt csak mint külső jelenséget szemléljük és birálgatjuk, anélkül, hogy a belső, lelki okokra tekintettel volnánk, akkor az ösztön nem egyéb, mint fajilag célszerű cselekvés a cél ismerete nélkül. Az ösztöncselekvések fajilag jellemzők, mert az egy fajhoz tartozó egyedeknél lényegileg egyformák, helyesebben egyfajtájuak, akárcsak a faji jelleg, mely az állattal természetébe oltva veleszüf) egyoldalúsága. Az ösztön mint jelenség.
