Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1903
28 legkevesebb viaszból, a lehető legkevesebb munkával egyenlő alakú és téríogatft rekeszeket építeni, amelyek az élelemkészlet elhelyezése céljából a lehető legtágasabbak legyenek, amellett a lehető legkisebb területen férjenek el s a méhek testalkotásának és külső szerveinek minden tekintetben megfeleljenek ? A mathematikusok- nak is tetszett a kérdés, amelyre csak magasabb számtani műveletekkel, az ú. n. infinitezimális számítással válaszolhattak, s az eredmény meglepő volt, mert kitűnt, hogy a méhek által már évezredek óta alkalmazott fenékszerkezet a leghívebben s legcélszerűbben közelíti meg az eredmény pontosságát. Maraldi francia csillagász már 1712-ben mérte meg pontosan a fenékpiramis rombusz lapjainak szögeit s azt találta, kogy két-két szomszédos szög nagysága a legtöbb esetben úgy aránylik egymáshoz, mint 109° 28' : 70° 32'-hez. Reaumurnak feltűnt a sejtfenekek szögeinek e sajátságos viselkedése, s a szögméretek állandóságának magyarázatában abból a feltevésből indult ki, hogy a méhek épitményei bizonyára valamely magasabb számtani elvnek hódolnak, amely valószínűleg az anyag megtakarításának eszméjével lesz szoros összefüggésben. A kérdést oly érdekesnek találta, hogy Koenighez, a híres mathematikushoz, fordult azon kéréssel, hogy számítsa ki, mekkoráknak kell lenni valamely hatszögű edény homorú fenekét alkotó három rombuszlap szögeinek, ha azt akarjuk, hogy az említett rom- buspiramis fölött lehetőleg legkevesebb anyagból lehetőleg legtágasabb edény épüljön. Koenig az infinitezimáló számítás segítségével arra az eredményre jutott, hogy a rombuszok nagyobb szögének 109° 26', kisebb szögének pedig 70° 34' nagyságúnak kell lennie. Koenig számítása eszerint csak 2'-et tért el Maraldinak sajátkezűleg eszközölt méréseitől, amin senki sem csodálkozhatott mert az igénytelen munkások sötétben dolgoznak durva rágóik és esetlen végtagjaik segítségével; ehhez járul még, hogy a természet útjai korlátlanok, a körülmények változó módososulásai szerint lépésről-lépésre eltérők. A mélieknek nincs szükségük szögmérőre, a lagaritmustábla számsoraira; a néhány percet vagy fokot kitevő különbségek oly kivételek, amelyek csak megerősítik a szabályt, a sejtépitésben megnyilatkozó egyetemes törvényt, mely a tér- és anyagmegtakaritás alapeszméjét kifejező infinitezimáló számításnak visszfénye, homályos tükörképe. Vannak elméletek, amelyek a méhek műösztönében megnyilatkozó magasabb mennyiségtani áttekintést tagadják s a sejtek alakját a fizikai tényezők véletlen összeműködéséből magyarázzák,
