Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1897

32

flumine abundanti, quam largis imbribus auget montibus ex altis magnus decursus aquai fragmina coniiciens silvarum arbustaque tota, nec validi possunt pontes venientis aquai vim subitam tolerare: ita magno turbidus imbri molibus incurrit validis cum viribus amnis dat sonitu magno stragem volvitque sub undis grandia saxa : ruit qua quicquid fluctibus obstat sic igitur debent venti quoque flamina ferri . . .

1, 271—90.

Néha pedig- tudományos fejtegetései közepette mint valami varázsló hirtelen fölrázza lelkünket a fenséges képével. így midőn fejtegeti a villámlás okait, e sora:

dant etiam sonitum patuli sub aequora mundi. 6, 108.

egyszerre csak élénkbe hozza a fellegeket, a mint vésztől- villámtól terhesen sötét ünnepiességgel vonulnak tova a föld fölött.

Ritkítja párját leíró tehetsége; valamely tájat egyszer látott, azt úgy élénkbe tudja varázsolni, hogy szinte magunkba szívjuk annak kellemes levegőjét, halljuk a madarak vidám csicsergését, gyönyörködünk a lombok suttogásában. S mindamellett soha sem tér le útjáról, a melyet küldetése az epikurusi béke és üdvösség hirdetése elébe szabott. Soha nem czéloz saját életére daczára annak, hogy tekintve természetét eseményes életének kellett lennie.

És mégis vonz minket egyénisége. Elbájol minket nemes bátorsága, szívesen követjük merész utján s nem hagyjuk el, ha mindjárt puszta, rögös tájakra ragad. Megszeretjük azt a költőt, a ki lelke izzó hevében nappallá tévé éjjeleit:

quemvis sufferre laborem suadet et inducit noctes vigilare serenas, quaerentem dictis quibus et quo carmine demum clara tuae possim praepandere lumina menti, res quibus occultas penitus convisere possis. 1. 142