Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1897

ál

eltelve keresi az elveszettet. Bejárja legelőket, fölkutatja az erdőt, visszamegy az istállóba. Hiába tesznek elé hasonló külsejű borjút: tudja jól, hogy nem az övé s tovább keresi, és miért ?:

usque adeo quiddam proprium notum que

requirit. 2, 366.

Lucretius élesen figyeli meg a természetet. Midőn például magyarázza, hogy a természet „láthatatlan testekkel fejti ki tevékenységét

corporibus caecis igitur natura gerit res. 1, 228.

fölhozza a ruhát, a mely a tengerpartra akgatva, majd megnedvesedik, majd a napsugaraktól ismét megszárad a nélkül, hogy a víz részecskéinek jöttét-mentét észrevettük volna. A gyűrű ujjunkon évek múltán megvékonyodik; a csöpp idővel kivájja a követ; az utcza kövezete idővel elkopik; a város kapujánál álló érczszobor keze elkopott áz üdvözlők érintésétől; a tengerparti sziklát alávájják a sós hullámok a nélkül, hogy e fokozatos kopást észre- vennők, a hogy nem veszsziik észre a fa lassú növését sem: nulla potest oculorum acies contenta tueri. 2, 324.

Hogy mennyire egyesíté a természetbúvár kutató szemét a világ festői szépségének igaz átérzésével azt legjobban mutatja a vihar leírása, a mely ritkítja párját a világirodalomban :

Principio venti vis verberat incita portus ingentisque ruit navis et nubila differt, interdum rapido percurrens turbine campos arboribus magnis sternit montisque supremos silvifragis vexat flabris: ita perfurit acri cum fremitu saevitque minaci murmure ventus,* sunt igitur venti nimirum corpora caeca quae mare, quae terras, quae denique nubila caeli verrunt ac subito vexantia turbine raptant, nec ratione fluunt alia stragemque propagant et cum mollis aquae fertur natura repente