Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1896

21 Földrajz, 4 óra. Tankönyv: Brózik-Paszlavszky: Földrajz I. rész. Bevezetésül a szülőföldön látottak alapján a földrajzi alapfogalmak megállapítása. — Ezután Magyarországnak részen­ként való leírása ily sorrendben : körrajz és fekvés, hegy- és vízrajz, éghajlat, termények, néprajz, városok, s ezeknek befe­jezéséül egész hazánk leírásának összefoglalása, röviden érintve a politikai viszonyokat is. — A második félévben egész Európát s annak egyes országait ismertettük ugyanolyan sorrendben, mint hazánkat, — legterjedelmesebben monarchiánk másik felét, — Európa általános tárgyalásánál, főleg fekvése és körrajza megállapításánál beszőttük a földgömb ismertetését és a fokokra való felosztás elemi ismereteit. Számtan, 3 óra. Tankönyv: Dr. Lutter Nándor „Közön­séges számtan“-a. A négy számolási mivelet egész számokkal és tizedes törtekkel. Az oszthatóság alapján a négy mivelet kö­zönséges törtszámokkal. A közéletben előforduló mértékek és pénznemek ismertetése. Időszámítás. — Havonkint két iskolai írásbeli dolgozat. Rajzoló geometria, 3 óra. Tankönyv: Fodor-Wágner „Rajzoló planimetriá“-ja. Pontok, vonalak és szögek fekvési és mérési viszonyai. A legegyszerűbb síkidomok, u. m. a három-, négy- és sokszögek s a kör főtulajdonságai és alakításai. Az idomok összeillösége, symmetriája, hasonlósága és egyenlősége, kerületi és területi meghatározása. A kerülék és nehány más görbe vonal. Geometriai díszítmények rajzolása a táblán szemlél­tetve és magyarázatokkal kisérve. Szépírás, 1 óra. Magyar ütenyirás Lövényi módszere szerint. Testgyakorlat, 2 óra. Rengyakorlatokból: Az egyszerű katonai és tornászati alapgyakorlatok. Szabadgyakorlatokból: Kétütemű testgyakorlatok. Szertornázás: A mászás, ugrás, gyű­rűgyakorlatok ; lendülés és támlázás a korláton és nyújtón. Játékok. MÁSODIK OSZTÁLY. Osztályfő: Ürményi László. Vallástan, 2 óra. Tankönyv: Fischer-Szulik „A kath. egyház szertartásai.“ Az egyh. szertartásokról általában. Az ün­nepek. A szentségek körüli szertartások. Az egyházi személyek. Az egyházi öltönyök. Szent helyek.

Next

/
Thumbnails
Contents