Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1896
16 történt, a gyorsírás mindkét fokával foglalkoztak. Néhány megmaradt dolgozat a tanulók szép előmenetelét bizonyítja. 1893. évben Kauszek megválván a tanárkodástól, az 1893/4. évben Cziky Vilmos tanár vette kezébe a gyorsírás ügyét. Az első évben 4, a második évben 5, a harmadikban már 30 s a lefolyt 1896/7. esztendőben 47 volt tanulóinak a száma. A tanulók számának ez örvendetes gyarapodása napirendre hozta a gyorsírókor eszméjét is. A lefolyt tanév elején beiratkozott tanulók végre elhatározták, hogy a gyorsírás nagyobb mérvű ápolása czéljából gyorsirókörré tömörülnek és most már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy idei értesítőnkben a gyorsírókor első évi működéséről is beszámolhatunk. * A ki szives volt az eddig elmondottakat figyelmére méltatni és nem dobta el olvasás közben rövid fejtegetésünket, az, ha tán nem győződött is meg egészen a gyorsírás tudásának szükségességéről, de bizonyára nem gondol rá többé ellenszenvvel, sőt tán még némi jó indulatot is kezd érezni magában iránta. Legyen szabad már most azokat, a kik még nem ismerik e szép művészetet, vagy a kik csak keveset hallva róla, közönbösek iránta, felszólítanunk, hogy tegyenek próbát a gyorsírással. Nagy előnyei megérdemlik azt a kis fáradságot, a melyet elsajátítására kell fordítani. Ha szemügyre vesszük a művelt világ gyorsirási statisztikáját, azt fogjuk látni, hogy a legkülönfélébb korok és állások mind képviselve vannak benne. A legnagyobb méltóságú uraktól kezdve a legszegényebb osztályokig minden rangban és állásban találunk olyanokat, a kik nem tartják fölösleges dolognak a gyorsírás megtanulását és használatát. Sőt már Budapesteu is azokon a tanfolyamokon, melyeket egyes gyorsíró egyesületek felnőttek számára tartanak, mindig igen szép számú férfi- és hölgyközönség szokott részt venni. Hölgyek számára még