Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1895

4

Délczeg vitézek mindannyian, büszkén ülnek tüzes, apró lovaikon. Vitézségük hire megelőzte őket. A törzsfőnökök vezérlete alatt beszáguldoznak a sík alföldi mezőkre, hisz ők csak ezt szeretik, ez nyújt mindent, amire egy nomád népnek szüksége van. Mindig uj és uj hódítás hire érkezik Árpádhoz. Szláv, bolgár, német és avar nép közösen élősködött itt 885 körül; a magyarnak rövid tiz esztendő elég, hogy mindannyiukat uralma alá hajtsa. Nehogy pedig a szomszéd germán népeknek, vagy bárkinek eszébe jusson őket itt háborgatni, inkább ők kalandoznak szanaszét Európában. Pogány és vad volt a magyar nép ekkor, mint a népvándorlás előbbi hullámai ; félelmet és rettegést kívánt okozni szomszédainál; a zsákmányt is szerette; ezért tartanak oly hosszúi ideig, szinte 100 évig a kalandozások. Ahová csak eljutnak, nyilaik zápora elől mindenki rémülve menekül. Görög-, Olasz-, Francziaország, a nagy németbirodalom, egyformán érzik kezük súlyát. Nincs hatalom, mely velük szembe tudna szállani, pedig igazán a hírük sokszor rosszabb volt, mint a valóság

Mert tévedés azt hinni, hogy a magyar nemzet, ha pogány volt is, afféle vad csorda volt, mely csak a durvaság iránt volt fogékony. Dehogy! Már régtől fogva volt ősirása, a harczi eseményekről költészete, énekesei, hitt az istenségben, a magyarok istenében, a túlvilági életben. Családi élete tiszta; közhasználatú házi és harczi eszközeit saját mesteremberei készítették, hadrendszere pedig olyan volt, hogy a legműveltebb görög császár, Bölcs Leo, is kiemeli a többiek fölött való előnyét.

Mindamellett ezek a rablókalandozások örökké nem tarthattak. Nyugat felé állandóan letelepült keresztény népek laknak, a magyarról gyűlölettel beszélnek s csak az alkalmas időt várják, hogy egyesülve tönkre tegyék a kóbor magyarokat. Őseinknek, ha uj hazájukat a végveszélynek kitenni nem akarták, gondolkodóba kellett esni