Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1893

31 ság általános középkori kiváltságos helyzete, melylyel ezek is, azok is, szinte államot képeztek az államban.1) Az olasz városokból beözönlő kereskedő polgárság csakhamar anyagi érdekeinek oltalmazója s biztosítója lesz csupán, és a karcz erőltetése helyett kész szerződéssel is megelé­gedni. A görög császárok imperalisztikus törekvése rossz szemmel nézte a hatalma rovására keletkezett nj kolóniát, természetes tehát, hogy állandó akadályt képeznek kifej­lődésére s nem egyszer gonosz módokon (kutak elrontása, rossz kalauzolás) segítik elő a hadseregek pusztulását. (Második hadj.) Ápolta a bajt maga Európa is. A pápaság folytonos theokratikus küzdelemben áll a császársággal, az egyes államok fejedelmei (VII. Lajos — II. Henrik, Fiilöp Ágost — Oroszl. szivü Ricliárd) maguk között keverednek viszálykodásba, pedig, hogy e harezok mily döntő körül­mény gyanánt szerepelnek, azt a harmadik hadjárat eléggé bizonyítja.2) Majd bekövetkezik a világi érdekek felülke- rekedése az egész vállalkozás czéljára nézve s a negyedik hadjáratban már azt látjuk, hogy ép azon császárság meg­szüntetését eszközük, melynek megsegélésére a kér. had­járatok eredetileg vállalkoztak. Hogy ne említsük azon általános tényt, hogy a hadjáratokban a hit természetfölötti működését is igénybe vették (gyermek hadjárat)3) holott mint említettük a feladat elsőrangú katonai és politikai tényezőkkel lett volna csak megoldható. Hiányzott a keleten lakó keresztények között az annyira szükséges nemzeti egység is, melyet az állandóan oda tóduló zarándokok, kalandor lovagok, spekuláló kereskedők, szerencsevadászok, és mindennemű hazátlan vagabtmdok népsége végig meg­akadályozott.4) *) L. Raumer; Geacli. der Hohenstaufen und ihrer Zeit Leipzig 1878 1 к 350-500 3) Die Rüstungen des Abendlandes zum dritten grossen Kreuzz. L. a Sybel Szerk. Hist. Zeitsch. 1875 évf. 34 Baud. 9) Röhricht: der Kinderkreuzzug L. Hist. Zeitschrift 1876 évf. 36 к, *) Sybel; Gesell, des ersten Km Leipzig isst VII k. ,

Next

/
Thumbnails
Contents