Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1888

2

sós felfogásban az Üdvözítő tanai követésében egyesíteni. De épen annak következtében, hogy ily különféle felfogású, különféle ajkú nép szolgáltatta az egyházban a latin írókat: nem csodálkoz hatunk azon, hogy a latin nyelv eredeti tisztaságából, eredeti zamatjából vesztett; hibás képzések, idegen szófüzések léptek a szabályos alakok helyébe. Bőven kimutatták ezt azok, kik a 4-dik és 5-ik századbeli latin irók munkáival foglalkoztak.1)

Egészen másképen van a dolog, ha veszszük a középkori latin irodalmat, mely oly sok és vastag foliansokkal szaporította a könyvtárakat és segítette, bár lassú léptekkel, az emberiséget a műveltség lépcsőin előrehaladni. Ezen irodalomnak csak tartalmával foglalkoznak a mostani tudósok, az anyagot felhasználják a történészek; de az alakot, a nyelvet, figyelmen kívül hagyják a historicu- sok és philologusok egyaránt. Pedig ha érdekes vizsgálni, hogy mily nyelvezettel irt egy Hieronymus, egy Augustinus, kiket csak néhány évtized választ el a római irodalom ezüst korától: nem kevésbbé érdekes lehet egy philologusra, ha vizsgálja egy későbbi írónak, egy 12-ik, 13-ik századbeli írónak latinnyelvezetét, nyelvezetének, constructióinak sajátságait.

Bartal Antal jeles philologusunk a Phil. Közi. XII-ik évfolyamában a „Diplomatarium relationum reipublicae Ragusanae cum regno Hungáriáé“ okmányt tárgyalta, mint önmaga is kijelenti, nem történelmi, hanem nyelvi szempontokból s felszólítja a classica

■) Lásd Paucker De latinitate Hieronymi. Béri. 1880. — Rönsch Itala u. Vulgata. 2. Ausgabe. Marburg. 1875. — Kaulen, Handbuch zur Vulgata. Eine systematische Darstellung ihres latéin. Sprachcharakters. Mainz. 1870. — Der Katholik. 1868. II. p. 298—308. Die Latinität der Vulgata.

Pauckernek ide Tágó dolgozatai még ezen kívül:

„Kleinere Studien, i. Abth.“

„Mater, z. latéin. 'Wörterbildungsgescbichte. 7. Abth. Berl. 82.“

A lillei sz. Pál-egyesület Francziaországban, mely ozéljául tűzte ki a róm. kath. egyház philologiai és a nyelv irodalmának aesthetikai méltatását, 1879-ben pályázatot tűzött egy philologiai tanulmányra sz. Cyprián müvei felett. A pályázat szövege magyar fordításban így hangzik: „A pályázóknak tanulmányozniok kell azt, a mi sz. Cyprián latinságában a classicus szótártól és nyelvtantól elütő; ki kell emelniük azt, a mi ezen sz. atya nyelvében a classicus irodalom alakjaitól többé-kevésbbé különbözik; ki kell kutatniok ezen új alakoknak eredetét és leszármazását, és megállapítanak, hogy ezen alakok mily arányban eredtek ama forrásokból, melyek a keresztény latinságnak létet adtak. — Meg kell vizsgálniofc, vájjon sz. Cyprián neologismusa nem vét-e néha a classious syntaxis szabályai ellen; és ha úgy van, vájjon ez eltérések pusztán esetlegesek-e, avagy elég gyakran fordulnak-e elő arra, bogy azokat nála szabályosaknak lehessen tartani. Mindenesetre meg kell magyarázniok és méltányolniok ezen eltérések okait.“ Sajnos, a társulat időközben feloszlott.