Állami gimnázium, Nagykikinda, 1914
II. Adatok az intézet történetéhez
minden igyekezete nem egy esetben hiábavaló volt, megtörött a szülők gondatlanságán, akik nem egyszer tisztán kényelmi szempontból vitték, vagy küldték gyermekeiket a moziba. 3. Oktatás, a) A tanítás menete általában. Tavaly az építkezés miatt a tanítás menete sok zavarnak volt kitéve; a lefolyt tanévben azonban még nagyobb nehézségek előtt állottunk. A háború, amely az egész országra ólomsúllyal nehezedett, intézetünk működését is megbénította. Amint a bevezetésben említettem, intézetünk épületét a katoiaság kórházi célokra foglalta le és mi hajlék hiánya miatt az előadásokat csak október 10 én kezdhettük meg. Ez az ok magában véve is elegendő lelt volna, hogy a tanítás menetét nagyon hátrányosan befolyásolja. Voll azonban ezen kívül sok más is. Azonnal a mozgósítás kezdetén a tanári testület három tagját fegyverbe szólították, minek az lett a következménye, hogy tetemesen felemelt óraszámmal kellett a többinek tanítani még a nem-szaktárgyakat is Nagy akadálya volt a tanításnak, hogy az osztályok nem egyszerre, hanem a 4 felső délelőtt, a 4 alsó délután nyerte oktatását. A felső 4 osztály délelőtt teljes óraszámmal dolgozott, és ezeknek munkáján nem is látszott meg annyira a változott viszony, azonban annál inkább az alsó 4 osztálynak a haladásán; mert a tisztán csak délutáni tanítás eredmény tekintetében nagyon elmarad a délelőtti tanítástól. Zavarólag hatott még a negyedik tanárnak a behívása is, úgy hogy november 1 én új tantárgyfelosztás és ennek következménye gyanánt új órarend vált szükségessé. Ezidén a betegségek sem kíméltek bennünket. Szerencsénkre kikerültük a városban fel-feltűnő járványokat, de a már megfogyatkozott tanári testületnek három tagja huzamosabb ideig volt beteg; egyiknek a tantárgyait szét is kellett oszlani és ideiglenes órarendet szerkeszteni. Ha ezekhez a hátráltató körülményekhez hozzávesszük azt a nehézséget, amelyet az a körülmény okozott, hogy 3 helyen tanítottunk és így egyik helyről a másikra kellett tanulónak,