Állami gimnázium, Nagykikinda, 1912

I. Simon Mihály nyugalomban

Simon Mihály nyugalomban. Zajtalan munkában, nemesebb ideálokért küzdve, ifjú lelkek jövendő boldogságának alapjait építgetve, iskolánk életében ismét elmúlt egy esztendő. Fáradt idegeink pihenésre vágynak, új munkához új erőre van szükségünk. De egy pillanatra még a munka színterén maradunk, — kötelességünk van, — ezen év történetét nem zárhatjuk le addig, míg a tanügy egy érdemes munkásáról, ki 30 évig egyhuzamban, becsülettel, lelkesedéssel a mi iskolánkban szolgálta a tanítás és nevelés munkáját, meg nem emlékezünk. Simon Mihály tanártársunk és barátunk ifjúságának minden idealizmusa, férfikorának minden munkaereje iskolánkhoz fűződik. Harminc év után, a nyugalomra igazán jogcímet szerezve, a magas kormány csak kérését teljesítette, midőn nyugdíjaztatását elrendelte. A búcsúzás pillanata elérkezelt! Megállunk távozó kollégánk előtt, hogy baráti szeretetünknek hangos szóval adjunk kifejezést, s meghajtsuk zászlónkat egy emberöltőn át kifejtett érdemes tevékenysége előtt. Simon Mihály pályája nehéz viszonyok között indult. Iskolánk a megye patronátusa alatt álló intézmény volt. A fokozódó szükségletekkel szemben a fenntartásra szolgáló alap elegendőnek nem bizonyult, az iskola léte és a tanárok jövendő sorsa nagyon bizonytalan alapokon nyugodott. Ideális iskolai munka csak nyugodt lelki állapot mellett képzelhető, s ha Simon Mihály e nehéz viszonyok közölt is hivatása magaslatán állott, ez abban a nagy szeretetben leli magyarázatát, amellyel a tanári munka iránt mindenkor viseltetett. Iskolánkat 1896-ban az állam vette kezelésébe, ezen örvendetes változás munkakedvének csak fokozására szolgált. Mindenkor becsületes munkása volt az iskolának, ki a maga lelkiismeretes munkájával előljárt, tanítványainak gyengeségeit szívesen elnézte, ha becsületes törekvést látott bennük. Csak az igazságot jegyzem fel, ha elmondom róla,