Állami gimnázium, Nagykikinda, 1892

— 17 —

terhelve. A középiskola, mint az állameszme leghatalmasabb szolgája joggal követelheti, hogy oly anyagot kapjon, mely nemcsak gördülékenyen birja az oktatás nyelvét, hanem azt is tudja legalább, melyik az alany, melyik az állitmány, hogyan kell összeadni, kivonni, osztani, szorozni, milyen is ez a mi Magyar- országunk és a térképről mi mindent olvashat le.

'2. Az idegenajku vidékek gyermekeinek otthona igen érdekes tanulmány, melyből csak azon szomorú következtetést vonhatjuk le, hogy e szülők legnagyobb része vagy nem tud, vagy nem akar nevelni. Tehernek tekinti gyermekét, melytől az iskola menti meg. Hadd faragjon belőle embert az idő és a tanár! Sokszor pedig épp az, kinek hathatós támogatójának kellene lenni a tanárnak, épp a szülő az, ki homlokegyenest ellenkező irányba tereli a tanuló szivét, eszét. Még komorabb képet nyújt a szülő házból idegen emberhez cserébe, vagy ellátásba adott tanuló, az ilyen legtöbbször bitangmódra nevelődik fel, se illemet se fegyelmet, se engedőimet nem ismer és csak a félelem tarthatja sarokban e kis kiadású ősembert. Tekintetbe véve azt is, hogy a vidéki földmivelő, iparos és kereskedő számos esetben nem is azért küldi gyermekét az iskolába, hogy tanuljon, hanem hogy egy két évet töltsön az iskolában és mihelyt testben megérett álljon be inasnak vagy fogja az ekeszarvat, ily tanuló mennyire zavarja a haladást, mennyi időt rabol, mennyi tanulót megront, azt a vezető tanár tudja legjobban. Ezen bajokhoz járul a 1 egveszedelmesebb, mikor a szülő a középiskola magyarosító munkájának elkeseredett ellene: Ily egyén otthon nem hall egyebet idegen nyelvnél; becsmérlő nyilatkozatokat iskolára,, államra, tanárra, az ő le'kében nem a magyar nemzet hősi küzdelmének képe, nem az irodalom remekei, nem az iskola becsülése fogamzik, hanem a vele ellenlábas romboló elem.

Az iskola ezekkel szemben aktiv eszközökhöz kénytelen nyúlni,1) hogy sikerét előmozdítsa. Az eszközökben azonban semmiféle rendszer nem nyilatkozik. A szülő csak bajnak idején fordul a tanárhoz, a szülő nem őszinte, maga nem segít és csak formából fordul az iskolához, orvoslást óhajt, mikor maga ront, nem őrzi ellen gyermekének összes foglalkozásait és azt akarja, hogy mi védjük meg a bajtól2), az egyedüli a mi félelmes előtte az, hogy gyermeke megbukik és ismételni fog. Másrészt azonban az iskola nagyon ritkán tájékozza a szülőt kellő módon. Világosítsunk fel minden szülőt, minden még a legkisebb esetben is: hogy mit kívánunk gyermekétől nevelési és oktatási szempontból. Tegyük kötelezővé azt, hogy gyermeke érdekében — még a legsikerültebb tanulóra vonatkozólag is — utánjárjon, Adjunk kezükbe utasításokat kinyomatva — ha lehet népkönyv alakjában — minden év elején, hogy mikor és miért forduljanak hozzánk, mit és hogyan tegyenek. Világosítsuk föl, hogy hol olvashatnak a szii'ő és iskola közti viszonyról. Iratnak könyvek a tanulóknak, fiuknak, gyermekeknek, anyáknak minden egyébről,

*) Morvay Győző : Az otthon és az iskola. N.igybecskereki fögymnasium értesítője 1888/9.

a) Morvay Győző : A gyermekek munkája. (Magyar és német szöveg.) Nagy- leeskerek 1889. Pleitz.