Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1941

Katolikus megújulás

mikor már az evangélium minden népnek hirdettetett. Ez körülbelül megtörtént Sokan a kommunizmusban látják az Antikrisztust. (Lagerlöf Zelma) De mindenki, aki benne él az idők sodrában, észreveheti, hogy egészen olyan izzó a légkör, mintha a két küzdő fél, az Egyház és a sátán, a végső csapatösszevonásokat hajtaná végre a döntő ütközet előtt. Soha annyi szent nem élt, mint korunkban. Magyarországon is szinte évenkint jáJennek meg életrajzok, melyek egy egy szentéletü lélek történetéről számolnak be. Csak néhányat említsünk a sokból : Prohászka Ottokár, Bogner M. Margit, Kaszap Pista, Lukácsy Elvira, Batthyány Strattmann hg, Graß Józsa, Szabin testvér, stb A katolikus közélet egyik vezető pap tagja mondotta: Régebben, ha az ember beült a gyóntatószékbe, nagy-ritkán tévedt be egy-egy gyónó. Ha aztán az öregéből meggyónt néhány súlyos bünt, meg voltunk elégedve. Ma a gyóntatószékek körül tolongás van és sokszor órákig lehet gyóntatni anélkül, hogy egyetlen súlyos bünt kellene hallanunk Az eucharisztikus kongresszusok mindennél jobban rávilágítanak a csapatösszevonások hatalmas arányaira és erejére. De a másik oldal sem marad tétlen. Ma az Egyház előtt kimondhatatlanul nehéz problémák állanak. Az Egyház helyzete a kialakuló totális államokban egyáltalán nem Ítélhető rózsásnak s ha lesznek is rózsák, azokból az Egyáznak alighanem a tövisek maradnak. Helyzete kétszeresen látszik nehéznek ; a vallás szabadságának gondolatáért úgyszólván az Egyháznak magának kell a harcot megvívnia, mert csak a világegyháznak van elegendő ereje és szervezete ahhoz, hogy az államhatalommal szemben is érvényesíteni próbálja a jogait A nemzeti egyházak harcai előre is kilátástalanoknak látszanak. A harc nehézségeit másodszor az (okozza, hogy a totális államokban a világnézeti harc eszközei sem fognak rendelkezésére állani. Világnézeti szempontból azt kell mondanunk, hogy a lelkeknek csak egy totális ura lehet, de ez nem az állam, hanem egyedül Krisztus. A lélekhez csak Krisztus királynak van joga, mert egyedül O váltotta meg, csak Ő teheti boldoggá örökre. Az egyházra a korok és a népek egyaránt rányomták és rá fogják nyomni arculatukat. Krisztus Egyházának az örök igazságok csorbítatlan birtoklása mellett tömérdek arca lehetséges a jövőben is. Ha Róma Indiában volna vagy Japánban s a pápák indiánusok vagy négerek lennének, egészen bizonyos, hogy az Egyház arculatán néhány olyan vonással találkoznánk, amit ma elképzelni is nehezen tudnánk. A mai Egyházra a liberalizmus meglehetősen rányomta a bélyegét. Lényegében a jozefinizmussal kezdődött. Ebben a korban szinte alsóbbrendű dolog volt katolikusnak lenni. Az alsóbbrendüség gondolatát még jobban aláhúzta a marxizmus, mely azzal hivalkodott, hogy ö van hivatva arra — amire, szerinte, Krisztus nem volt képes, — a világ megváltására. Ennek a kornak terméke a nemrég még divatos sekrestyekatolicizmus, melyben az volt az ideál, ha valaki közpályán úgy tudott leélni 30— 40 évet, hogy legközelebbi pályatársai is csak a temetésén tudták meg, hogy katolikus.