Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Az iskola múltja és legújabb története a román megszállás alatt

szert, róm kat. 33; református 65; ág h evang 10; unitárius 1; izraelita 98, Ez utóbbiak az előző évhez képest már 30-al szaporodtak. Magyar anyanyelvű 414, német 1, román 9, összesen nem magyar anyanyelvű 10. Az 1919—1920 és 1920—1921 évi Értesítő egyszerre egy füzetben jelent meg, mert az 1919—1920. tanév végén nem volt költségünk ezen tanév Értesítőjének kinyomatására, bármilyen rövidre is fogtuk azt. Ezen két évet összefoglaló Értesítőn már „Careii-Mari (Nagykároly)* helyjelzéseket kellett használnunk, és már csak cenzúráivá jelenhetett meg. A cenzor az iskolában a román nyelvet tanító tanár, különben elemi iskolai tanitó volt. A tavaly megnyílt I. párhuzamos osztályt követte e tanév elején a II. osztály párhuzamosítása. Ezt azonban a tanév végén tanárhiány miatt meg kellett szüntetni, és a két osztályt összevontuk egybe. A tanári létszámban a román tanerők számát már háromra kellett felemelni. Ez azért is súlyos csapás volt, mert ezeket a fenntartónak, neküDk, kellett alkalmazni és fizetni is azon fenntartási díjból, melyet a tanulókra kivetve, ezektől kellett keservesen behajtani. A román állam célja ezen büntető jellegű eljárással az volt, hogy elvegye kedvünket, hogy anyagilag lehetetlenné tegyen bennünket, és magunktól adjuk fel az iskolát. Ezt azonban nem érte el. A párhuzamos osztály felállítását annak idején a város kívánta és vállalta is ennek költségét, mert a kegyestanítórend a várossal való szerződési viszonya alapján erre nem volt kö telezve. A város mostani román vezetősége ezt nem vállalta, és így ezen párhuzamos osztály költségeit is az emiitett fenntartású díjból kellett fedeznünk. A tanerők létszáma az év elején kielégítő volt és e tekintetben remélhettük, hogy a mostani év könnyebb lesz, mint a tavalyi. Reményünk nem teljesült. A tanári karból a tanév elején nsak egy volt, aki esküt tett, a világi állami rajztanár. A többieknek ez még nem volt működhetésük feltételévé téve. így tanítottunk zavartalanul egészen március hó 12-ig, amikor az esküt mindenkinek le kellett tenni, aki tovább akart tanítani. Ez nehéz megpróbáltatás volt. Mindenki vonakodott ettől, nehogy a remélt felszabadulás után a magyar haza iránti hűtlenséggel vádoltassunk. A igazgató személyesen járt e nehéz ügyben Budapesten, ahol azt a megnyugtató kijelentést kapta, hogy csak tegyük le az esküt, nem lesz semmi káros következménye, csak ne hagyjuk el az iskolát és a magyar ifjú ságot. Erre letettük az esküt Bujdos Balázs, Gyurácz Ferenc és Vincze Lászlón kívül, akik hajlandók lettek volna szintén tovább tanítani eskü nélkül, megígérve, hogy nem tesznek semmit a román állam érdekei ellen. De nem kapták meg az engedélyt, és így az említett naptól a tanárikarból ki kellett válniok. A három tanerőnek a tanári karból egyszerre való kiválása nagy veszteség volt. Gondoskodni kellett a pótlásukról. Nagykárolyban a plébániát a piaristák vezetik : egy plébános, két segédlelkésszel, okleveles tanárok. Megkértük őket, hogy vállalják az eltávozott három tanár óráit. Megértve a helyzetet és a magyar ifjúság érdekeit, nagy elfoglaltságuk mellett is meghozták azt az áldozatot, hogy beállottak a tanári karba, miután letették az esküt, hogy a munkát velünk megosszák. Ennek azért kellett így történnie, mert a román állam nem engedett be tanárt Magyarországból, és így a piarista rend-