Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

amely máris élő kis szervezet összes kellékeivel, kitermelmeli vezetőjét is, és kifejlődik közöttük a legnemesebb szellemi összetartás, egy kis közösségi tudat, amely legtöbbször erkölcsi alapon áll (hűség, becsület, őszinteség, stb.), és aki ezek ellen vét, azt ki is zárják maguk küzül. Az első szelekció, amely ellen fellebbezés nincs. E tekintetben való igényességükre büszkék is. Ezeknek a legtöbbször semmi játékszerük nincs, amit nem maguk csináltak volna, saját kis késükkel és a maguk szerezte anyagból. Ez éppen ennek a jelentősége és fontossága. Ebben rejlik az a mag, amelyből esetleg egy hivatás, ennek megfelelő pálya fejlődik, amelyről azonban még egyik sem tud. Az igaz, a legtöbb megmarad felnőtt korában is csak ezermesternek, mert nem volt, aki irányítsa, vagy nem volt módja hozzá, hogy tanulhasson valamilyen neki megfelelő is-kolában. Akinek azonban erre a módja meg volt, és helyesen irányították, az valószínűleg gyakorlati pályára ment. Persze nincs kizárva, hogy ez a képesség városi gyermekben is meg legyen, és fejlődhessék, különösen, ha a szülő ezt észreveszi és támogatja. Az iskola elősegíti ezt ma intézményeivel : kirándulások a természetbe, cserkészet, kaptárkodás, stb. Ki ne ismerné Petőfi Szülőföldemen cimű versét és ebből ezt a versszakot : „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfa sípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz mék, lovam inni kíván. Megitattam, gyí lovam, gyí Betyár, „Cserebogár, sárga cserebogár" Vagy a másikat ugyancsak Petőfitől : „Kis furulyám szomorú fűz ága, Temetőben szomorkodik fája, Ott metszettem azt egy sírhalomról. Nem csoda, hogy oly siralmasan szól". Mit mondhatunk ezekből az ezermesterkedő kaptárosoknak ? Azt, hogyha a fűzfa sípot fújja, az még nem jelent semmit, hanem azt, hogy azt a fűzfasípot nem boltban vette, — ott nem is árúlják, — hanem azt ő maga csinálta, ami éppen nem is jelentéktelen tudomány. Mit kell ahhoz tudni? Tudni kell, hogy a fűzfa ága csak tavasszal alkalmas, akkor is csak fiatalabb ágai, tehát tudni kell kiválasztani egy vékonyabb-vastagabb ágat Meg kell állapítani, milyen hangokat akar majd kicsalni belőle. Ennek megfelelően rövidebbet- hosszabnt, vékonyabbat-vastagabbat választ. Most a héját csavarással meglan'ja a fáján, ami tavasszal lehefséges, meit a háncsa alatt most sok nedvesség van. Ha nehezen megy, kése nyelével egy kissé meg is kopogtatja. Ha ez megtörtént, akkor óvatosan a vastagabb vége felé kihúzza a fáját, de előbb megcsinálja a síp fejének egyik oldalán a szükséges arányos nyílást. Ha ez megvan, akkor a kihúzott fa végéből levág egy az oldalnyílásig érő darabot, amelyből, mielőtt a sip fejébe betolná, oldalt levág a vastagság arányában egy darabot. Most betolja a megmaradt részt a síp fejébe úgy, hogy a lapos nyílás az előzőleg vágott nyíláshoz illeszkedjék. De most még hiába fújna bele, nem szólna. Most az eleinte kihúzott fát a másik végébe betolja és kész a síp. Most már