Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

szemrehányás a szülőnek, aki bizonyára jóakaratával, de melléktekintetektől indíttatva kényszeritette fiát arra a pályára, amelyről azt hitte, boldoggá teszi és ime, ellenkezőleg bo'dogtalanná telte. Itt hibás lehet a már önludatosabb, éreltebb tanuló is, ha némileg és biztos hivatásérzését nem tudja érvényesíti ni szülőivel szemben, természetesen a gyermeket velük szemben kötelező módon Az illelő érettebb tanulónak mindi n módot meg kell ragadnia, hogy tisztába jöjjön hivatásával. Ö.ivizsgálódással, elfogulatlanul önmagával szervben, megismerni képességeit, tanácsot kérni szülőtől, tanáraitól, kikérni a neki tetsző pályán működők véleményét. Ez utóbbit azonban mindig bizonyos kritikával kell fogadnia, mert, vagy nem hivatásból választották ezek pályájukat, vagy nincsenek erre eléggé felkészülve, vagy nem teljesítik a vele járó kötelességüket, szóval esetleges elégedetlenségüknek személyi okai lehetnek. Meg kell ismernie az óhajtott pálya kívánalmait és követelményeit, az ottan kínálkozó lehetőséget és nehézségeket stb. stb , és ne hagyjunk ki egy fontos tényezőt, imádkozzék is az illető mindennap neki megfelelő hivatásért Ha egy érettebb tanulónak ezek alapján az a meggyőződése, hogy neki például valamelyik gyakorlati pálya való, mondjuk gazdász akar lenni és ezt meggyőzően elő tudja adni szülőinek is, akkor valószínű, hogy azok nem f >gják megakadályozni, hogy ezt a kedvelt gyakorlati pályát válassza. Persze neki nem szabad melléktekintetektől m3gát befolyásoltatnia. Ehhez természelesen az is kell, hogy a tanuló ismerjen minél több pályá», hogy ezek közül választhassa a neki megfelelőt. Ha mindenki igy készül a pályaválasztásra, valószínű, hogy az egyes pályákra természetes számarányban fog a tanulóifjúság elosztódni. Csak fel kell ismerni szülőnek és gyermeknek a Gondviselés irányítását, mikor a gyermekeknek különféle hajlamokat és képességeket ad. Így szinte ő maga akarja betölteni a világon levő és szükséges állásokat, hogy mindenkit a maga helyére állítson. Csak fel kell ezt ismerni, ezen Gondviselés munkatársául kell szegődni és nem ellene dolgozni, vagy őt irányítani akarni. Ha az tűnik ki, hogy valamelyik gyermeknek gyakorlati pályára van hajlama és tehetsége, bele kell nyugodni és nem perbeszállani Istennel, hogy miért nem adott neki más hivatást. Egyszer azért, mert az Ő bölcsesége így látja jónak, úgy az illető saját boldogsága, mint a közérdek szempontjából. Most a fő mégis csak az, hogy az illető maga boldoguljon és a köznek, mondjuk a hazának is hasznos tagja legyen. Ennél többet egy szülő sem kívánhat és nem adhat gyermekének A boldogság nagyon relátiv fogalom, nincs álláshoz, társadalmi osztályhoz, vagyonhoz kötve. Mindenhol lehetnek és vannak boldog és boldogtalan emberek De mindenki saját szerencséjének kovácsa itt elsősorban. Ha hallgat igazi hivatása szavára, amelynek alapján Isten, mondjuk gyakorlati pályára küldi, akkor a maga nemében és helyén mestermüvet fog alkotni magából. Miért csak a művészeteknél fogadjuk el azt a megdönthetetlen elvet, hogy csak az menjen művészi pályára, akinek erre határozott tehetsége van ? Azért, mert sehol sem látjuk annyira a helytelen pályaválasztás sújtó következményeit, mint itt. Ili a kontár elbukik és kénytelen a mesterség fokára leereszkedni, ha meg akar élni Ugyanez áll más pályákon is. Egy képességeinek, hajlamainak nem megfelelő