Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

tevékeny érdemük nincs és így nem is mondhatják teljesen a sajátjuknak. Mert csak az a miénk, amiért megdolgoztunk, amelyről tudjuk, mibe került, milyen fáradságos és hosszantartó volt a megszerzése, tehát okos ember nem herdálja azt el könnyelműen rövid idő alatt. Mert a gyakorlati pályákon működők ezt tudják, ép azért takarékosabbak is és inkább gyarapítják a nemzeti vagyont. Ezekre vonatkozik leginkább a német mondás : Ein Sparer findet einen Zehrer, azaz lesz, aki a megtakarított vagyont elköltse. Szóval, boldogságot nem lehet pénzen venni, azt csak munkával szerezni lehet és pedig leginkább gyakorlati pályákon, ahol mindenki kénytelen egész egyéniséget, összes képességeit munkába vélni Boldogságot örökölni sem lehet az örökölt pénzzel együtt. Nagyon szerencsétlen az a gyermek, akit szülői abban a tudatban nevelnek, hogy ők vagyonosok és a gyermek is az lesz és hogy ezzel vele fog járni a boldogsága. Persze a gyermek még nem gondol arra, hogy az a vagyon könnyen elfogyhat, teljesen aria hagyalkozik, ezért nem tartja szükségesnek, hogy szorgalmasan tanuljon, nem nevelik bele azt, hogy a vagyonnak nemzeti szempontból kötelességei is vannak, nem jár vele a jogosult munkátlanság, sőt nagyobb lehetőségeivel és anyagi tehetségeivel nagyobb feladatokra, kötelességekre is van hívatva. Azt meg éppen nem akarják megérteni, hogy gyermekük esetleg gyakorlati pályára való hajlandósággal és tehetséggel tényleg ilyen pályára is menjen. Megalázónak is tartják és ezt a felfogást beleoltják gyermekük lelkébe is : megrontják. Így törlénik, hogy sok ilyen lanuló nem tanul, nem akar hallani olyan pályáról, ahova egyéniség kell, ahol érvényesülni lehet, de csak céltudatos munkával. A vége gyakran az, hogy a munkás, szorgalmas szülők halálával az elnevelt gyermek lomlásnak indul. Amit áldásnak szántak neki, álkává lett. Jobban járt volna esetleges tehetségével hivatásának megfelelő gyakorlati pályán, ha szegénynek született volna. Itt ő tudott volna vagyont szerezni és a nemzetnek új erős törzset adni. Az életben sokszor találkozunk elkeseredett emberekkel, kik tele vannak panasszal, hogy nem boldogulnak és annak az okát gyakran nem olt keresik, ahol kellene : önmagukban Pedig a nemboidogulásnak legtöbbször személyi okai vannak. Ezek közé tartozik első sorban a helytelen pályaválasztás, mert hisz ezzel kezdődik, vagy kell kezdődjék az öntudatos élet. Ezért világos, hogy, aki rossz irányban indul, nem juthat célhoz. És, ha ezt a rossz irányt a helyleien pályaválasztást mellékes szempontokból az illető maga akarta, akkor elégedetlenkedése éppen nem jogosult. Ő maga az oka Sok elégedetlen legalább is ebbe a gyanúba eshetik. Ua', hogy lehetnek elégedetlenkedésének más okai is, ami még súlyosbítja a helytelen pályaválasztást. Ilyen, hogy nem készült fel eléggé erre a pályára, vagy nem teljesíti a kötelességét, szóval erkölcsi tényezők hiányzanak és csak utoljára jöhet a szerencsétlenség, vagy, hogy neki nem sikerül semmi. Nem lehet mindjárt mindent Istenre hárítani, nem lehet, miután szabadakaratú lények vagyunk mindennek 0 az oka. Sokszor halljuk az ilyenektől, kik magukat egy másik „szerencséssel" összehasonlítják, hogy, ha ez, vagy az lehetlem volna én is, akkor én is boldogulnék, de az apám nem engedett. Ez nagyon szomorú