Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

nek. Hogy-hogy nem, itt eszükbe jutókén. Felelevenítik emlékeiket abból ez időből, amikor tanítványaim voltak, bemennek zsidó fiúk létére a kato'ikus templomba, a bejáratnál vesznek számomra két szenlképet. Kijővén megállapodnak, hogy mindegyik leírja számomra a curriculum vitaejét, a pályafutását, és azt a szenlképekkel együtt nekem elküldik. A bankárfiú röviden írta le, mert neki könnyebb sorsa volt, és mellékelte doktori értekezésének a címlapját. A szegény fiú hosszasan, amelynek rövid kivonatát adtam és azzal fejezi be, hogy most már kitanulta a bőrszakma minden ágát, kisipari és gyári előállításának változatosmódjait, ismeri az ehhez szükséges anyagokat és gépeket, világpiaci értékesítését stb. stb., és most kapott egy meghívást otthoni, hazai gyárba vezetői állásra, majdnem miniszteri fizetéssel. íme! Hát magyar fiúk nem volnának képesek ilyen módon kikiizdeni maguknak a „Szebb jövőt" ? Vagy csak nem gondoljuk, hogy kevesebb a tehetségük, vagy akaraterejük. Vagy tán hiányzik a bátorságuk, hogy így neki vágjanak egy új útnak ? Egy harmadik. Ez valahol („Újhelyi diákok" ?) le is van írva. Egy jómódú asztalosnak, aki nagyobbszabáuí épülelmunkákra is vállalkozott, volt egy fia, aki jelcsen érettségizett. Társai nagyrésze a régi szokott módon jogásznak, vagy hasonlónak, szóval hivatalnoknak készült, és így iratkoztak be az egyetemre. Nem így az asztalos fia. Ez otthon maradt a jeles érettségivel az atyjánál, hogy kitanulja apja mesterségét, valószínűleg azzal a gondolattal, hogy itt akarja többrevinni, mint az atyja. Bizonyára látta a lehetőségeket is. Nemcs-ak annyira akarta vinni, hogy közönséges konyhabútorokat tudjon csinálni, hanem hogy azt esetleges különféle tanulmányok után a művészetig fejlessze. Ennek a gondolatnak örült, már előre sejtette sikereit, azért adta magát erre a pályára Az atyja is okos ember lehetett, mert nem akadályozta meg ebben, hanem bizonyára örült neki, inert látta, hogy fia így boldog lesz. Igy aztán felöltötte a munkászubbonyt, versenyt dolgozott közönséges munkástársával. A szünidőre hazajött volt iskolatársai, most is jó barátai, nem egyszer látták sétájuk közben, hogy barátjuk milyen jó kedvvel, fütyörészve, tehát nem únottan dolgozik valamelyik épületen, éppen tán ablakot „riktolva" illesztett a nyílásba. Eltelvén a tanoncévei, ő is külföldre ment magát tovább tökéletesíteni, akár mint régente a vándorlegények, csakhogy ma ezt már nem hívják így, hanem e téren is magasabb követelményeivel és a megfelelő előképzettséggel, mint a mi fiúnk, tanulmányútnak lehet nevezni. Ö is Párisba ment különösen e szakban művészi ízlést is tanulni. Dolgozott és szorgalmasan képezte magát állandóan, de a szemét nyitva tartotta másféle dolgok számára is, mindarra, ami az úgynevezett munkáskérdéssel öszszefügg. különösen megfigyelte a munkások szociális helyzetét, észrevette, mi külömbség van e tekintetben a honi és az ottani állapot között, mit lehetne a tapasztaltakból itthon alkalmazni. E kérdésben szerzett tapasztalatait, ismereteit itthon közzétette, így névre tett szert, szaktekintély lett e kérdésben A vége az lett, hogy hazahívták, mint ilyet alkalmazták magas állásban a minisztériumban. És aztán ? Elvette egy főispán leányát.