Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1915

Vidákovich Dániel: Alázatosság és szerénység

szemétdomb. Sokszor mindkettőt hólepel borítja, nem tudjuk megkülönböztetni az életben egymástól őket. Ám ha kisüt a megpróbáltatás és igazság napja s elolvad róluk a hótakaró, előtűnik mindkettő a maga valóságában. Ott elütünik a bájos szépség, itt az ocsmányság; ott az illat, itt a bűz; ott a lélek éledése, itt a lé ek rothadása ... Az alázatos szív kellemesen illatozik az erényvirágok sokaságától, vonzódunk hozzá; a gőgös, öntelt szív romlott illatának fojtó szaga futni kényszerít, irtózunk, undorodunk tőle. A lélek halála gyöngédtelen összehasonlításokkal kezdődik, temetik azt a lelketlenség énekével. És mégis, hiába példa, hiába tanítás, a világ nem akarja befogadni lelkébe az üdvös dolgokat. A szerény embert élhetetlennek, korlátoltnak, ostobának nevezi. Szánakozik rajta mindenki, de a szerénytelent, aki már felült a gőg express vonatjára, ha nem is fogadják megérkezésekor hozsannával, mégis elég okosnak deklarálja a világ, mert szerinte elég okos, elég ügyes volt céljai elérésében, nem volt fin ás, gyomra volt sokat lenyelni. Az ilyennek elve az volt, hogy mindenáron ki kell emelkedni a tömegből s ehhez az első lépés az, hogy nevünk közforgalomba jöjjön. Szerénytelen lévén, megfordul itt, megfordul ott, szónokol, kapacitál, részt vesz 10, 20, százféle akcióban, egy tálból cseresznyézik nagy urakkal, folyton kilincsel befolyásos emberek előszobáiban, de nem veti meg a kérges kezek parolázását és vállveregetését sem, hízeleg tolakodik ínég akkor is, ha látja, hogy személye mások előtt undort kelt, ha kidobják az ablakon, az ajtón lép le, ha az ajtón lökik be, az ablakon mászik be, mondja a szóbeszéd. Mindegy, mindegy, ez nála semmi, csak az a fő, hogy célját elérje, hogy érvényesüljön, aztán boldog, igen boldog, hogy valakivé lett. A szerénytelen;ól mondják, hogy a sikerek elérésére orcáj t is áruba bocsájtja, nem tud pirulni, de tudja azt kaméleon módjára a környezethez alkalmazni. Nála a nagy kitüntetésekhez elég a közéleti tevékenység, de a modern magyarázatban, elég pld. egy ügyesen leadott szavazat, egy a hatalmasságok cselekedetét dicsérő, üdvözlő beszéd, szónoklat, egy alkalmas időben közölt cikk, míg az érdemes kitüntetése is elmarad a közéleti tevékenység dacára, ha ezt a bizonyos közéleti tevékenységnek latitüd magyarázatához ragaszkodnak a hatalmasságok, amikor pl. a milliós jótékonyság is semmi, mert azt nem az ő szájuk íze szerint, nem az ő tanácsuk kikérése után vitte végbe. Az elismerés alapja manapság, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes s a szerénytelennek nagyszerű szimatja a?, hogy mindig megalkuszik a körülményekkel, hogy mindig úgy beszél, cselekszik, hogy tessék azoknak, kiknek magas kegyeibe akar jutni. És az elismerés, a konc megjő. Gondoljunk a holló és róka mesejére! Dicsérjed a holló recsegő, károgó hangját, légy ravasz róka s bizonyos, hogy megkaparintod a' finom sajtot. No meg az élet is arra tanít, hogy óvatosak legyünk, mint a kigyó, a nagy urakkal, a befolyásos emberekkel nem kell ujjat húzni, hiszen potentes potenter agunt. Bolond volnék — mondja a szerénytelen — ha nem alkudnék meg a körülményekkel, hiszen ellenkező esetben csak magam alatt fii észelném a fát. Ne szólj szám, nem fáj fejem ! A szerénytelen embernek sokszor megboesájtunk s elnézzük előretörtetését, ha az illetőben felfedezzük az arravalóságot, a tehetséget s ha megfelelőnek ismerjük arra a polcra, arra a kitüntetésre, de nem bocsájtunk meg soha a szerénytelennek, ha tapasztaljuk, hogy sikereit csúszás-mászásnak, születésének, rokoni kötelékeknek, beházasodásnak, rangnak, protekciónak köszönhette, vagy ha lelkiismeretlen eszközök — pénz, terrorizmus — igénybevételét használta fel az előrejutásnál s semmiképen nem arra való. Itt azonban