Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1915

Vidákovich Dániel: Alázatosság és szerénység

tekervényeibe, lelkébe tekintve valódi nagyságnak Ítéljük, szinte azzal az önváddal kínozzuk magunkat, liogy ezt a szerény és alázatos embert oly későre fedeztük fel az ő kiváltságaiban s magasztosságában. Az alázatos szívűről mondják, hogy az ő szíve nem kong az ürességtől, hanem megtöltik azt jóság, szeretet, imádás, tisztelet, hála. Az alázatos szivét nem töltik meg elérhetlen vágyak tömegei, de igenis megtöltik azt engedelmesség fellebbvalói iránt, szigorúság önmaga iránt; Isten rendeléseiben megnyugszik, sorsával megelégedett. Az alázatos lelke fel tud emelkedni a Magasságbélihez, föl a ragyogó csillagokig, de le tud ereszkedni a bűn fertőjében fetrengő elhagyott embertársához is, le a mélységbe, a vigasztalástalan sötétségbe. Az alázatos megszerzi maga számára a szív mennyei békéjét, de egyben arra is figyel, hogy segítségére legyen másoknak a lelki békesség megszerzésében. Az alázatos lemond a kitüntetési vágyról, megveti a feltűnési viszketegséget, utálja a pompát, retteg a kényelemtől, mindezt azért, hogy közelebb jusson a lélek kincseihez, a szív gyönyöreihez, a legnemesebb érzelmek és gerjedelmek gazdag tárházához. Az alázatos béketűrő, nem zúgolódó, magát másoknál kisebbre becsüli s éppen ezen legutóbbi felfogása fon glóriás fényt feje köré. Az alázat emeli az ilyen embert, mig a kérkedőt mélységbe rántja le a magasból az ő hiúsága. Az alázatosnál Isten felmagasztositó keze működését látjuk, a kérkédőnél Isten a kevélységet alázza meg. Az emberi szívből ha kivetjük az alázatosságot, hiúvá, gőgössé, kevélye, kérkedővé, önteltté lesz a sziv. Pedig az intés így szól: tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alá?atos szívű. Az alázatos szívű szelíd, elnéző, jóságos . . . . , az önteltnek szive gyöngédtelen, erőszakos, megszóló, kicsinyeskedő, gúnyolódó, lenéző, dicsekedő, hencegő, felfujt, szeretetlen. Az alázatosság nélküli sziv fukar a jócselekedetekben, uzsorás a szívességekben, számító gondolkozásmódjában, minden tettét az önzés vezeti. Gondoljuk meg azt, hogy az alázatosságától megfosztott szív kirabolt kincstár, ahonnan a lélek koronagyémántjait, az erények megbecsülhetleniil drága ékköveit orozták el szentségtörő kezek, vagy éppen maga a kincstáros kótyavetyélte el m ggondolatlanul. Az igy kifosztott szív kincsei helyébe ugyan mit tesznek a modern emberek? Eleinte semmit, kong az ürességtől, maj : hogy mégis legyen benne valami, holmi értéktelen lim-lomot, üvegből utánzott ékköveket, talmi erényeket, bűnt, sőt veszedelmes mérgeket, a modern erkölcsi felfogásokat, Nietzse-féle \ ilágnézeteket, világfelforgató eszméket, hypermodern dogmákat, a saját maguk lelkének és mások lelkének megmérgezésére. A szív angyali, mennyei munkát végez, ha bírja az alázatosság varázsszerét, ördögi, pokoli munkára lesz képes, ha az alázatosság varázsszere helyébe a világ boszorkánykonyhájának kuruzsló szereit, titkos szereit teszik. A világ boszorkánykonyhájának kur'uzslószerei között a halálfejes és lábszárcsontokkal megjelölt két fekete keresztes méreg, a gőgösség itala, mérge. Egy csepp belőle megrészegíti a lelket, két csepp érzéketleniti a szívet a jó cselekedetekre, erényre, három csepp ineg untig elég, hogy képtelenné, halottá tegye a lelket az emelkedésre, az Ég felé való röpülésre. Az alázatosság a lélek csodás hatású széruma a bűnök ellen, míg a gőg a lélek hullamérge. Az amazzal érintkező lelke gyógyul, az emezzel érintkező lelke mérgeződik. A. alázatos szív virágos kert, a gőgös szíve