Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1915

Vidákovich Dániel: Szózat a közönséghez és a tanulóifjúsághoz

erőnek erejével ragadták ki kezéből a könyvet, no mert paraszti ésszel igy okoskodtak, igy több hasznát vesszük, no meg minek az egyszerű embernek a tudomány, mely csak arra jó, hogy az elégedett embert elégedetlenné varázsolja. A társadalom bizony sokszor nyújt meggondolatlanul segédkezet az elégedetlenség terjesztésére, mert nem annyira a jövővel törődik, hanem mindig csak a mosttal, a jelennel 1 Igyekszik jól elhelyezni a család reménységét, büszkeségét s amikor a reménység odáig jut, hogy becsületesen kellene betöltenie hivatását, mikor elérte célját s beleült hivatalába, a munkát csupán robotnak, kényszernek tekinti. Csak az töltheti be hivatását, hivatalát, pályáját szeretettel, akiben kialakult, kijegecesedett az erkölcsi felfogás: hiven teljesitni a rábízott munkát, becsületesen végezni kötelmeinket. A kötelesség teljesítésére való nevelés az első és legfontosabb a jelen időkben, de egyben legjobb orvosság az emberi elégedetlenség kiirtására, mert sajnos, azt tapasztaljuk, hogy nőttön növekszik az elégedetlenség saját sorsunkkal,, hogy ijesztő módon megcsappant az ifjúság munkaszeretete. Ha továbbra is ugyanaz a léha felfogás érvényesül az ifjúságnál a jövőben, mint manapság, hogy t. i. inunka nélkül, fáradozás nélkül, tanulás nélkül is lehet prosperálni, osztályrólosztályra feljebb csúszni az iskolában, hogy egy évnyi munka helyett néhány hét alatt is beleszorítható a kevés tekervényü agyvelejű koponyákba a sok tudnivaló, mikor azt látják, hogy Zsolt az ő esti leveleivel s az újságok és egyéb magukat az ifjúság jóakaróinak feltüntető társadalmi motorok az iskola elleni agitációjukkal mindig készen vannak támogatásukra még a legméltánytalanabb dolgokban is, ugy szomoiu jövőre van kilátásunk. Majd akkor, ha az ily külső emlőkön nevelt elemek az iskolából kikerülnek s nem fogják vagy nem tudják majd betölteni becsülettel az elhaltak helyét, akkor, ha a nemzet felvirágoztatására alkalmatlan, akaratlan, tehetetlen tömeget kap a társadalom, a Haza, szemforgatással, pilátuskézmosogatással- ne az iskolát okolják. Mert amikor a társadalom az iskola munkáját gátolja azzal, hogy a jelenben ugyanazt követeli az érdemtelen ifjak részére, amit csak a kifogástalan és szorgalmas tanulók érdemelnek meg, amikor előre óhajtja megjutalmaztatni az ifjúságot a később végzendő munkáért, mert ezzel állítólag azok a később végzendő munkára serkentetnek s nagyobb energiával fogják végezni az uj munkát, amikor az iskcla ítéletét nem egy esetben könnyen izgalomba jövő elemek az iskola elleni haragjukban igazságtalannak minősitik, mikor az iskola munkáját, ami az iskolában folyik azt lelketlenségnek meg nem tudom én minek minősitik dühükben, akkor az ifjúságban hamar gyökeret ver az a tudat, hogy az „alma mater" nem az ő javát akarja. Az ifjúság gyerekes gondolkozásában azt tartja jó barátjának, aki semmit se követel tőle, aki mindent megenged neki, aki felszabadítja őt s engedi, hogy tetszése szerint éljen, ellenségének persze azt, aki szorítja a kötelesség teljesítésére. Később komoly férfikorban máskép fog gondolkozni, de hiúságában röstelli bevallani a pálfordulást. Értsük meg midnyájan, hogy mi azt akarjuk, hogy az ifjúság boldoguljon, csakhogy amig a társadalom célt tévesztve tul-liberális felfogásával, gyermekistenitésből indul ki, addig az iskola puritán gondolkozással, a célt mindig szeme előtt tartva, a munka értékeléséből s a gyermekszeretetből indul ki. Gondolkozzunk felette, melyik a helyesebb felfogás, illetve a kettő közül melyik a helyes és helytelen nézet? Akik tul-liberális felfogásukat akarják az iskolára oktrojálni, azok majd annak idején is, midőn maguk közé fogadják az ő eszméikkel telitett ifjúságot, ítéljék meg ugyanoly liberális felfogással