Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1914
11 mindkét esetben. Hogy van ember, aki megvesztegethető, hogy ki lehet játszani a legéberebb szemeket is, az még nem jogosít fel senkit arra, hogy papirtalpu bakkancsot, silány posztót, élvezhetetlen konzervet, sintér bunkója alá való girhes lovat szállítson, hogy gabona és élelmiszer uzsorát űzzön, hogy a menekültek és sebesültek élelmezésében visszaéljen a bizalommal, hogy megpróbálja kihúzni magát vagy hozzátartozóját a katonáskodástól stb. Becsületérzés-, erkölcsi érzéknek kell uralkodnia az emberekben s akkor nincs visszaélés, bármily néven nevezzük is azt el. Ahol nincs morál, erkölcs, ott burjáázik a bűn, buján tenyészik a bűnpártolás és bünpalástolás. A bűn magáért bűn, azért ocsmány, mert az erénnyel, az igazságérzettel, a becsületes józan ésszel ellenkezik. A bűnt nem azért kell kerülni, mert a büntető törvények paragrafusai így meg úgy büntetik a tettest, nem azért kell kerülni, mert hivatali főnököm, elöljáróm rajta- csiphet s aztán jön a hivataltól való felfüggesztés, elmozdítás, hanem azért kell kerülni, mert bűn. Ezért találja az erkölcsi érzésben felnevelt ember furcsának, mikor gondolkodó fők, tanult lények a visszaható erő alkalmazását képtelenségnek tartják. Hogy tegnap még kisebb volt az én büntetésem cselekedetemre, ma meg már nagyobb az itt nem számít. Bűnöm tegnap is ma is ugyanaz, de az erkölcsi világrend követelte azt, hogy ma szigorúbban ítéljék meg azt, mert tegnap talán kevesebb kárt okoztam a bűn elkövetésével, de ma már nagy horderejű lett a helyzet következtében. Bizonyos időkben nincs hosszú törvénykezési eljárás, bizonyos időkben súlyosabban büntetik a bűnöket, hogy miért, felesleges bővebben kommentálni, elég annyit mondanom, hogy a józan ész követeli ezt. Azt azonban senkinek sem szabad felemlíteni, hogy mikor elkövettem a bűnt, kisebb büntetés volt rászabva, tehát csakis eszerint szabad kimondani az ítéletet stb. Aki igy beszél, arra rá lehet fogni, hogy azért követte el a bűnt, mert eleve tudta, hogy nem sokra büntethetik. Az ilyen igy okoskodik: mit az a pár hónap, mit az a pár százas, amire büntethetnek. Leülöm, kifizetem, aztán quittek vagyunk. Máshol új exiszten- ciát kezdhetek, az ördög se fogja kérdezni ki vagy, mit csináltál, honnan jősz — és akkor tovább űzhetem kisded játékaimat, folyton a rebachra gondolva, fütyülve a hazára, hiszen ubi bene ibi patria, s a letelepülési helyet csak azért tartom hazának, mert ott nagyszerűen lehet kiaknázni a helyzetet a pénzszerzésre. Ez a kalandor aranyásók, a hirtelen meggazdagodni vágyók erkölcstanának első tantétele. Ez a legalacsonyabb gondolkozású embereknek keserűen igaznak talált logikája. K. Vendégeink, K. Ifjak! Ugy-e nem is hinné az ember, hogy éppen a megpróbáltatások nehéz napjaiban tapasztaljuk a legtöbb lecsúszást a becsületesség ösvényéről ? Nem csoda, a pénz megszédit, a pénz megfosztja az embert ítélőképességétől. Egy modern cinikus bölcs azt mondja, minden ember levehető a lábáról, csak tudni kell az összeget, mellyel megközelíthető, van aki hízelgésre, más egy jó szivarra, más szép ajándékokra, ismét más csak a pénzre reagál. Mindenkép hiba, mert bűntárssá szegődni még barátságból sem szabad. Hogy barátságból buktál el éppen annyi, mintha ezreket söpörtél volna be a bűnrészességből. A pénz az, mely elvakítja megsüketíti a legtöbb embert s aztán mint a magnétikus, hypnotikus befolyásolás alatt álló, cselekszi az őrültségeket egész a becstelenségig. Alkalom szüli a tolvajt. Békés időben is van visszaélés, de a háborús idők igen alkalmasak ezekre. Az emberek az óriási szükségletek átvételénél kimerített idegzettel talán nem oly éberek, az ellenőrző közegeket a nagy munkakör sokszor ellanyhulttá teszi, ez sokszorozza meg számban a visszaéléseket. Pedig éppen
