Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1908

Gaal József szépirodalmi munkásságának eszmei értékelése

érdekében fejlődnünk, haladnunk kell. Hiszen Gaal épen azt a három hazai tipust teszi komikussá, kik ellen Széchenyi teljes erejével küzd, a maradiságot s a művelődéssel való nemtörődömséget Zajtay, a haladás duhajkodó ellenségét Baczur Gazsi s a közönyösséget a közügyek és a magyarság iránt Hopfen személyében. * * * IV. A nemzeti eszme jelentősége költészetünkben. Az Alföldnek, mint költői tárgynak kialakulása szépirodalmunkban. Thomson, kinek szegénysége kortársai előtt ismeretesebb volt, mint költői tehetsége, midőn a „Rule Brittannia" című tengeri dalt írta, melynek refrainje: „Uralkodjál, uralkodjál Brittánia a hullámokon !", álmodhatott volna-e arról, hogy neve a tengernagyok dicsőségével olvad össze és rímei annyi árut, annyi drága kincset segítenek a Themse raktáraiba összohalmozni, a mennyit a legmerészebb képzelő tehetség sem gondolhatott volna összegyííjthetőnek? E dal, mely egy színmű végére biggyesztve ott hevert a könyvárus boltokban a félretett művek között, csak akkor kezdett igazán élni, mikor a hajókra vitték s az indulási jelre megcsendült a matrózok ajakán. Hollandia, Francia- és Angolország még akkor csak vetélkedtek és osztoztak a tengereken. Egyik sem merte sajátjaként átvenni Neptunus szigonyát. S ha a brítt államférfiak érezték is, — de a nép Thomson dalából ismerte meg valódi hivatását. Öt nemzedéken át énekelték a matrózok s éneklik most is a világ minden részében, — a hova a gőz hajókat visz, — a Rule Brittaniát. És ki merné mondani, hogy vájjon a technika vívmányai, a hadi tudomány ujabb pusztító szerei Anglia tengeri hatalmát a jelen magas fokra emeltek volna-e az emiitett lelkesítő dal nélkül, mely a britt hajósnépet, akárhol bolyongjon is, hivatására emlékezteti: minden nehéz vállalkozáskor, minden veszedelemben megcsendül, hogy mintegy a védőangyalok karával elénekeltesse: a britt nemzet a tengerek ura. Ki ne ismerné a kuruc szabadságharc végső éveiben fogamzottt Rákóczi nótát, mely egy századon át vigasztalta a mély bánatba merült magyar nemzetet ? És kicsoda ne lelkesednék e nóta dallamaiból szőtt Rákóczi indulónak, a magyar hazafias érzelem leghűbb zenei kifejezésének hallatára, mely a régi, Ríkóczi szabadságharcok szellemét legmesszebbre, a késő unokákra, reánk szállította s melynek gyújtó hangjaira fölpezsdül a magyar vér s a háború zajában a haza védelmében halálmegvetésre erősödik s magasztosul az igaz honfikebel. Megdönthetetlen sarkigazság tehát, hogy a valódi költészet szoros öszszefűggésben van a nemzeti élettel s annak fejlődésével és irodalmunkban csak olyan költői iránynak van létjogosultsága és halhatatlansága, amely nemzeti talajból fakad, nemzeti érzéseket sugall, nemzeti eszméket kelt és terjeszt, a nemzeti fenmaradást biztosítja, a nemzeti erősödést támogatja s a nemzeti emelkedést célozza, mert br. Eötvös József szerint: „Minden irodalmi műnek nemcsak hatása, de még becse is azon összeköttetéstől függ, melyben