Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

lény testében egy oly berendezés, amely véghez viszi a védelem és ütés mozdulatait, mihelyt megsértik vagy megfenyegetik. Az embernek ezen tulajdonsága közös az állatéval, tehát nem büszkélkedhetik vele — ép oly kevéssé, mint avval, hogy tud enni, meg inni. Hogy gőgje lehűljön, csak azt kell mindig mondania: A lábat fölemelni, ha ingerelnek bennünket — ezt megteheti egy lefejezett béka is. Ehhez nem szükséges hősnek lenni. De nekünk embereknek van egy másik képességünk, amelyre valóban büszkék lehetünk. Ugyan melyik képességet értem ? Ez egyenes ellentétje annak, hogy minden ingerlésre mindjárt azonnal heves mozdulattal vagy pedig valamely vad szóval felelünk: „önuralom". Igen bizony — önuralom. Nos, ez igen száraz szó — de beszélni akarok nektek egyszer valamit az önuralom természetrajzáiól, akkor majd látjátok, mennyi erő és élet van benne fölhalmozva. Bizonyára hallottatok már arról, hogy ember agyát telegráfirodához h isonlitották, ahol állandóan érkeznek és továbbittatnak tudósítások. Tudjátok-e, mit telegrafálnak itt tulajdonképen ? Először is nagy hírszolgálat van berendezve — minden, ami az emberre tartozik — néha olyasvalami is, amihez egyáltalán semmi köze sincs — be lesz jelentve agyában. Vájjon miért? Azért, hogy alkalmazkodhassék az ember ahhoz, ami kiviil történik, hogy idején vigyázzon és tudja, mitévő legyen. Rajzoljunk csak a táblára egy fejet. Ha ott az egyik felén az a hely van, ahol mindenről értesül, igy pl. egy pofonról, úgy van itt a fej másik felén egy olyan hely, ahonnan a mozdulat a pofon kifizetésére kiindul. Hogy ha most már valaki a pofont vagy a rossz szót épenséggel nem adja vissza, ugyan mi történik akkor tulajdonkép agyában ? Meg akarom nektek ezt magyarázni. Hallottatok-e már arról, hogy a háborúban a fővezérek gyakran úgynevezett ellenőrző hatóságot állítanak fel, s ez csak az olyan táviratokat bocsátja keresztül, amelyek semmi hátrányosat nem tartalmaznak saját csapatjaik mozdulatairól. Nos tehát — épen ilyen ellenőrző hatóság van agyvelőnkben is, t. i. különféle gondolatok s ezek nem engedik, hogy a beérkező táviratot mindjárt tovább adják a pofonirodába, hanem arról gondoskodnak, hogy a sértésre adandó feleletet előbb alaposan megfontolja az ember, hogy semmi olyat ne mondjon és tegyen, amit később megbánhatna. Bánat ugyanis akkor ér bennünket, ha valamit teszünk anélkül, hogy előbb tanácsot kérnénk legjobb gondolatainktól; bánat ér, hogyha nem vagyunk jobbak a levágott fejű békánál, vagy ama csokoládé automatánál, amelyről nektek az előbb beszéltem. Efféle jó gondolatokat azonban nem kapunk egyszerűen csak úgy ajándékba, mint teszem orrunkat vagy füleinket, hanem fáradsággal kell megszereznünk azokat és ha végre fejünkben vannak, akkor még soká tart, mig odáig jutunk, hogy tiszteletre és tekintélyre tegyenek szert és hogy ne kerülhessen ki egy távirat sem, amelyet pecsétjükkel el nem láttak volna. Az, ami az emberiség történetében a legjobb, nem a háborúk, hanem a fejnek a története; értem a jó és nemes gondolatok lassankinti felhalmozódását, amelyek rásegítenek bennünket az önuralomra és megakadélyozzák azt, hogy minden kiviilről jövő ingernek mindjárt engedjünk. A vad embernél még igy van ez — itt minden sérelmet gondolkodás nélkül viszonoznak és talán olvastatok már a korzikai vérbosszúról is é: egyéb késelésekről, ahol a sértett fél addig nem nyugszik, amig meg nem bosszulta a szúrást vagy a rossz szót. De evvel szemben bizonyosan emlékeztek arra is, hogy már a legvadabb indiánoknál is nagy tiszteletben részesül az önuralom és hogy gyakorolják is — tudniillik a fájdalmak elviselésében és a kínzások elszenvedésében. Ha kínozzák az embert, akkor az első, amit tenni szokott, hogy kiabál és minden tagjá-