Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

és ellenőrizze — igy olyan ember válhatik belőle, akit minden ízében áthat a lélek, ha nem is ért meg semmiféle tudományos munkát. S aki tudományos munkákat olvas s nem törekszik arra, hogy tetteit és szavait lélek járja át, úgyhogy ne üssön ki rajta semmiféle állatias, ügyetlen és türelmetlen vonás, az műveletlen marad, ha mindjárt isineri is az élő és holt nyelveket valamennyit. Eszembe jut itt még egy másik mondás is : „Aki pedig állhatatos lesz mindvégiglen, üdvözül." Ez a mondás nemcsak a nagy dolgokban való kitartásra szól, hanem a legeslegkisebb cselekedetre is áll. Sőt a nagy dologban való állhatatosságot csakis úgy érhetjük el, ha a kicsinyen kezdjük. Aki végig kitart, aki nem törtet tovább lázas türelmetlenséggel, ha a dolog már nagyon untatja vagy valami tnás csalogatja, hanem hűségesen tovább töröl a legutolsó sarkocskáig, az üdvözül, azaz kezd benne növekedni az ember legnemesebb ereje, a szent megbízhatóság, ami nélkül egész élete csupa hiba és szenvedés. Látod tehát, mennyi alkalom kínálkozik a továbbképzésre ép a legjelentéktelenebb házimunkában. Én azt hiszem, hogy az, aki itten amúgy igazában szigorú önmagával szemben és arra kényszeríti magát, hogy ne hagyjon ott még egy porszemet sem, minden dolgában lelkiismeretesebb lesz, az igazságot is komolyabban fogja venni és a pontatlanság és elferdités egy porszemét sem fogja tűrni rajta — a betegápolásban megbízhatóbb, egész életében tisztább lesz — s mindennek forrása egy jelentéktelennek látszó kezdet. Tudod-e, mit lehet még a portörlésnél tanulni ? Nézd csak ezeket az alakokat itt. Elül épen leporoltam őket, mögöttük azonban ott van még a por. De nem látszik, mert az a hátsó oldal. Most attól függ, vájjon hozzászokom-e csak külszínre dolgozni vagy hogy a világ lássa, vagy pedig a hiven elvégzett munka áldása kedvéért. Ha a port hátul otthagyom, úgy megtanulom azt, hogy minden egyéb dologban is a külső látszatnál maradjak és a belső és igazival szemben közömbös legyek. Ha kereskedő lenne belőlem, nem bánnám azt, hogy valójában mit ér a portékám, hanem csak a külszínnel törődném, ami vevőimet megcsalja. Ha meg házakat kellene építenem, akkor a falakat haszontalan törmelékkel tölteném ki s mindenütt a leghitványabb anyagot használnám, de kívülre legfinomabb gipszdíszitéseket és utánzott kockaköveket tennék. „Ez igaz", szakitá félbe Pista, „minap a fürdőben találkoztam egy néhány ilyen úrral, akik az utcán mindig a legújabb divat szerint és tisztán vannak kiöltözködve, finom divathősök, mondhatom — de mikor levetkőztek és láttam az ingüket ..." „Csak hagyd, hagyd abba, elhiszem, az ember „sohse kívánja felfödni a titkot, mit mennyei jóság iszonyba borított". Hogyha az illetők, mint fiúk kellő időben portörlési kúrán mentek volna át, talán még lehetett volna rajtuk segíteni". „Consvetudo est altera natura", mondja Pista. „Mit jelent ez?" kérdi testvére. „Ah, ez az én latin nyelvtanomból való: „A szokás második természetünk" — most értem csak igazán, hogy ez mit jelent. Különben eszembe jut most valami a görög gyakorlókönyvemből is, aminek igazi értelmét szintén csak most fogom föl: Azokon a szobrokon, amelyeket a görög művészek a templom homlokfala számára készítettek, a hátsó oldal, melyet emberi szem sohasem látott, ép oly gonddal volt kifaragva, mint az első. Hisz az istenek számára dolgoztak, kiknek szeme mindent látott: Megadják jutalmát és büntetését annak is, ami munkánk hátsó oldalán történik és amit az emberek